2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Hadházy a puncsot keverte a puccsal, bolond Szél a maszkjával küzdött - Videók

Ismét nagyot ment a Momentum két sztárja.

Ilyen akadozó szavazásunk még soha nem volt, fütyüléssel, nem működő gépekkel együtt. Talán maga az épület sem akarta ezt – mondta Szél Bernadett független országgyűlési képviselő facebookos bejelentkezésében, miután a Parlament megszavazta, hogy tizenegy felsőoktatási intézmény alapítványi fenntartásba kerüljön.

Bolond Szél a maszkjával küzdött:

Miután a fejére tekeredett a maszk, később már nem bajlódott vele, inkább nem vette le a baromarcú és úgy picsogott.

Hadházy Ákos arról beszélt, hogy ha kimenne az utcára és megkérdezne tíz embert a felsőoktatás kiszervezéséről, kilenc azt mondaná, hogy nem hallott róla, pedig a szavazás történelmi szintű esemény volt.

Szerinte puccs történt, majd elmondta, hogy

a kormányváltás után egy ELLENPUNCCSAL vissza lehet szerezni mindent...

Szerinte most az intézményesített lopás szintet lépett, mert több ezermilliárd forintnyi értéket áttettek „alapítványokba”. Azért idézőjelesen említette, mert szerinte ezek a szervezetek nem felelnek meg szerinte az alapítványi kritériumoknak. Arról is beszélt, hogy az alapítványok élén a kuratóriumokban fideszes politikusok állnak, akik ezzel a vagyonnal szabadon bánhatnak, bármikor el is adhatják. Azt is problémának látja a független képviselő, hogy ha jön egy új kormány, annak nem lesz beleszólása ennek a vagyonnak a kezelésébe.

Amennyiben eladják az alapítványok vagyontárgyait,

azt szerinte csak forradalommal lehet visszaszerezni.

Ott volt velük a mocskosszájú Nagy Blanka is, de a HVG cikke említést sem tesz róla. 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató