2024. április 18. - Andrea, Ilma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

Amerika rászállt hazánkra: Komolyan aggódunk a magyarországi médiahelyzet miatt

Anthony Blinken szerint az aggodalmukat számos nemzetközi szószóló is osztja.

„Komolyan aggódunk a magyarországi médiahelyzet hanyatlása miatt, aggodalmunkat osztják a sajtószabadság nemzetközi szószólói és számos magyar ember is” – mondta az amerikai külügyminiszter, Antony Blinken szerdán egy szűkkörű beszélgetésen, amelyen a magyarországi hálózat egyik fele, például a Telex.hu is részt vett.

A Biden–Harris-kormány egyik első embere egy nyolcfős (online) rendezvényen beszélt a sajtószabadság állapotáról. Ugyanitt az is elhangzott, hogy az Egyesült Államok kormánya elkötelezett amellett, hogy megerősítse kapcsolatát a NATO-szövetséges Magyarországgal, de nagy hangsúlyt fektetnek majd arra is, hogy támogassák a magyar demokratikus intézmények, az emberi jogok és a jogállamiság előre mozdítását.

Várakozással tekintünk arra, hogy megtaláljuk a módját, hogy együttműködhessünk Magyarországgal számos, kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdésben, különös tekintettel a biztonságra, a bűnüldözésre, valamint a gazdasági és energetikai területekre. Ugyanakkor világossá tesszük az aggodalmainkat, és az alapelveinket is, amikor az emberi jogokról és a demokratikus intézmények állapotáról és a sajtószabadságról van szó”

– mondta a Telexnek Anthony Blinken.

Az amerikai külügyminiszter a magyar sajtó állapotáról szólva azt is mondta, hogy „a demokrácia szövetét a független hangok és független vélemények sokfélesége adja. Határozottan sürgetnénk a magyar kormányt, hogy biztosítson nyitott médiakörnyezetet”.

A szerdai eseményt a szabad sajtó május 3-i világnapjának apropójából szervezték, és kifejezetten olyan országok sajtómunkatársait (Magyarország mellett Zimbabwéből, Venezuelából, Törökországból, Kínából, Egyiptomból, Pakisztánból és Kazahsztánból vettek részt) hívták meg rá, akik minden nap kihívásokkal küzdenek. „Minden jelen lévő újságíró olyan országban vagy régiókban dolgozik, ahol valamilyen módon támadás alatt áll a sajtószabadság” – fogalmazott Anthony Blinken.

Az amerikai külügyminiszter a nyilvánosan hozzáférhető programjai szerint egyelőre nem egyeztetett Szijjártó Péter magyar külügyminiszterrel.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató