2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

3,5 millió Pfizer-vakcina jön Magyarországra két hónapon belül

Szijjártó Péter külügyminiszter a Pfizer-BioNTech magyarországi képviseletének ügyvezető igazgatójával tartott sajtótájékoztatót kedden, amin elhangzott, hogy a második negyedévben 4,6 millió adag vakcina érkezik Magyaroszágra.

Ebből

  • májusban közel 1,3 millió,
  • júniusban pedig további 2,2 millió adag érkezik.

Természetesen folytatják a szállításokat a harmadik negyedévben is, ez lehetővé teszi, hogy beolthassák a 16-18 év közötti fiatalokat. Várják az európai engedélyeket arra, hogy a 12-15 év közöttiek is kaphassanak Pfizer vakcinát.

Szijjártó köszönetét fejezte ki a Pfizer valamennyi magyarországi munkatársának, mint mondta, hatalmas munkát végeztek annak érdekében, hogy december vége óta nagy mennyiségű oltóanyag érkezzen Magyarországra. Az ország 10,8 millió oltóanyagra kötött szerződést a céggel, kedden a 20. adag szállítmány érkezik az országba, 334 ezer vakcina, így összesen az eddig leszállított mennyiség a 2,8 millió adagot is eléri.

Vereckei Péter, a Pfizer-BioNTech magyarországi képviseletének ügyvezető igazgatója elmondta, a cég vállalta, hogy felpörgeti szállításait az Európai Unió országába. Eddig a Pfizer-BioNTech vakcinájából 260 millió adagot adtak be világszerte, úgy gondolja, hogy ezek az eredmények növelik az oltásba vetett bizalmat.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató