2024. március 29. - Auguszta
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Jákob a "meleg" kanapén: "Az az egészséges, ha egy gyerek lát anya- és apamodellt”

Mint ismert, a Jobbik elnöke is beadta a derekát a homoszexuális bloggernek és interjút adott a kanapén. Szóba került a szivárványcsaládok kérdése is, azonban a gyurcsányista Jobbik első embere ismét beleszállt a homoszexuálisokba.

A riporter elmondta, hogy volt intézeti gyerekként őt nem tudja senki meggyőzni arról, hogy jobb helye van állami gondozásban egy gyereknek, mint egy családban, még akkor is, ha a család két nőből vagy két férfiból áll.

Jakab több körben kifejtette, hogy ebben a kérdésben nem tud engedni, nem tér el a Szentatya és a keresztény egyház álláspontjától, és hogy úgy véli, ha a „minőségi” kritériumban (egy anya és egy apa) engedünk, akkor már nincs megállás, és a „mennyiségi” oldalon is kiengedjük a szellemet a palackból (pl. három, négy, öt apja is lehet egy gyereknek).

„Az az egészséges, ha egy gyerek lát anya- és apamodellt”, mondta. Arról, hogy azoknak a gyerekeknek is jobb-e, ha intézetben maradnak, akiket heteroszexuláis házaspárok jó eséllyel nem fognak örökbe fogadni (pl. egy hatéves, hallássérült roma kislány), Jakab arról kezdett beszélni, hogy a gyermekvédelmet kell erősíteni, a „bemeneti oldalon” kell megakadályozni, hogy ezek a gyerekek intézetbe kerüljenek a saját családjukból.

Azt is hangsúlyozta, hogy nem ezekkel a szerinte szimbolikus, a magyar társadalom nagyobb részének nem húsba vágó, de az ellenzékben töréspontokat képező témákkal kellene foglalkozni a kampányban - nyilatkozta Jakab.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató