Nem csak fehér bőrű gyarmatosítók részesültek állami kártérítésben Franciaországban a rabszolgák felszabadításakor a XIX. században – derül a rabszolgaság eltörlésének emléknapján a CNRS nemzeti kutatóintézet által közzétett adatbázisból.
A rabszolgaság végleges franciaországi eltörlése után 153 évvel került fel az internetre az az adatbázis, amely az egykori rabszolgatartóknak a francia állam által –a felszabadított rabszolgák után – kifizetett kártérítések részleteit tartalmazza. Ebből a Le Monde című napilap közölt részleteket.
A nagy családi vállakozások alapjait a rabszolgaság tette le
A lap szerint a korábbiaknál jobban megérthető a korabeli rabszolgatartó társadalom összetettsége, és azoknak a beruházásoknak az eredete, amelyekből a mai napig létező, nagy családi vállalkozásokat hoztak létre.
amely a nemzeti jövedelem 1,3 százalékának felelt meg, azaz mai értéken mintegy 27 milliárd eurónak. Az elterjedt vélekedéssel ellentétben azonban a kártérítésből nem csak fehér bőrű telepesek részesültek.
A rabszolgatartók harmada volt színes bőrű
„A rabszolgaság eltörlését kimondó 1848. április 27-i törvény okozza a szemantikai zavart” – mondta a lapnak Myriam Cottias, a CNRS kutatója. A törvényben a telepes szó szerepel, ami a fehér bőrű gyarmatosítókra utal, pedig
a kártérítést a rabszolgatartók kapták, akiknek egy része színes bőrű volt.
A ma is Franciaországhoz tartozó Martinique szigetén például a rabszolgatartók harmada fekete vagy mesztic volt, többségük kisbirtokos. Jelentős számban voltak nők is a kártérítést igénylők között, voltak köztük telepesek özvegyei vagy olyan egyedül élő nők, akiknek volt néhány rabszolgájuk.
Az állam beárazta a rabszolgákat, a spekulánsok meggazdagodtak
Az állam által kifizetett kártérítés összegét a rabszolgák ára alapján állapították meg, külön-külön minden volt gyarmaton. Az árak a cukorültetvényeken voltak a legmagasabbak, elsősorban Réunion szigetén, ahol a rabszolgaság eltörlésekor felfutóban volt a cukortermelés.
Itt rabszolgánként 671 frankot kapott a volt tulajdonos, Martinique-en 409 frankot, míg Guadeloupe-on 447 frankot.
Ezután következett Guyana, Szenegál és a madagaszkári Nosy Be, ahol kevesebb mint 40 frankot ért egy rabszolga. Az adatokból az is kiderül, hogy a spekulánsok hogyan gazdagodtak meg a kártérítésből. Franciaország európai részéről sokan néhány hónappal a rabszolgaság eltörlése előtt csak azért utaztak a karibi térségbe, hogy egyesével felvásárolják a rabszolgákat a közelgő kártérítés reményében.
A kártérítések egy része egyébként a franciaországi alkuszok vagy – adósság visszatérítésként – hitelezők zsebébe került, ami arra utal, hogy nem minden rabszolgatartó volt gazdag ültetvényes. A kártérítésből részesült 10 ezer ember profilja nagyon vegyes képet mutat.
A legnagyobb rabszolgatartónak 1680 rabszolgája volt
A legnagyobb rabszolgatartó a felszabadítás pillanatában a Réunion szigetén élő Louis Marie Gabriel Le Coat de Kerveguen volt, aki 1,9 millió frankot kapott az 1680 rabszolgájáért cserében. A rabszolgaeladással foglalkozó Gradis-család szintén több százezer frankhoz jutott a több száz rabszolgájáért. A család leszármazottai jelenleg egy pénzügyi befektetési társaságot vezetnek.
Hasonló adatbázist elsőként Nagy-Britannia hozott létre 2013-ban
Abban 47 ezer név szerepel. A britek 1833-ban 20 millió fontot, a nemzeti költségvetés 40 százalékát fizették ki a volt rabszolgatartóknak, akik között Franciaországhoz hasonlóan a nők aránya 40 százalék körül volt. Jelentős különbség a két adatbázis között, hogy míg a francia kutató egyik célja az volt, hogy megmutassák mennyire összetett volt a rabszolgatartó társadalom, a brit összesítés nem különbözteti meg a színes bőrűeket, és nem szolgál jelzésekkel a kapitalizmus fejlődéséről az ipari forradalom idején.
Pap Ndiaye történész, a párizsi Politikatudományi Intézet történész-professzora szerint a francia adatbázis ellentmondásos válaszokkal szolgál a mai világ kérdéseire, ezért óva int a politikai célokra történő felhasználásától.
A rabszolgaság alatt elszenvedett károk orvoslása helyett a kutató szerint a mai egyenlőtlenségekből kellene kiindulni.
„Kik az egyenlőtlenségek kárvallottjai az egykori francia gyarmatokon? Kié a föld? A rabszolgák leszármazottai vannak a társadalmi ranglétra legalján. Ebből a realitásból érdemes kiindulni a jobb társadalmi igazságosság megteremtéséhez” – mondta a történész a lapnak.
Forrás: Mandiner
