2024. április 18. - Andrea, Ilma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

Gergely hatalmas sz@rban: Már 2013-ban is hazudott a nem létező doktorijáról

Tovább dagad Karácsony Gergely nyelvvizsga- és doktori-gate néven elhíresült botránya. A főpolgármester korábban azt állította, van államilag elismert nyelvvizsgája, és a 2018-as országgyűlési választások előtt a – nem létező – doktorijával kampányolt. A Magyar Nemzet most bizonyítja, a főpolgármester nemcsak három éve, hanem már 2013-ban is azt állította, van doktori (PhD) fokozata.

Nemcsak 2018-ban, hanem már 2013-ban is becsapta saját szavazóit a főpolgármester, amikor azt hazudta, hogy 2007-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem ÁJK Politikatudományi Intézetében doktori (PhD) fokozatot szerzett.

„Valótlanul volt feltüntetve a Párbeszéd Magyarországért (PM) honlapján, hogy Karácsony Gergelynek, a párt elnökségi tagjának doktori fokozata van. A Bajnaival szövetséges politikus lapunknak elmondta, hogy hat évvel ezelőtt kezdte meg a PhD-képzést, ám egyelőre nem fejezte be. Vélhetőleg az Országgyűlés honlapján – félreérthetően – megfogalmazott önéletrajzi adatait írták át hibásan a PM honlapjára. Karácsony meg is köszönte, hogy felhívtuk figyelmét a honlapjára, amelyet lapzártánkig kijavítottak.”

– írta a Magyar Nemzet 2013. november 16-án. Persze később kiderült,

nemhogy nem hibáról, hanem egy tudatos átverésről van szó, hiszen a 2018-as országgyűlési választások kampányában is a nem létező doktorijával kérkedett a jelenlegi főpolgármester.

 

A Magyar Nemzet korábban kiderítette, hogy

egyrészt csak 2007-ben kezdte meg a tanulmányait az említett intézményben. Másrészt a tudományos fokozat megszerzéséhez két nyelvvizsga is szükséges, azonban a baloldali lehetséges miniszterelnök-jelölt-aspiránsról azóta kiderült, hogy nincs egyetlen nyelvvizsgája sem.

 

A lektorátusi papír ugyanis nem feleltethető meg a klasszikus, államilag elismert középfokú nyelvvizsga-bizonyítványnak, amit az egyetemek szabályzatai kimeneti követelményként előírnak. Karácsony később sem fejezte be a képzést, egyrészt a politikai életben történő feltűnése, másrészt a képzés teljesítéséhez szükséges szigorú nyelvvizsga-követelmények teljesítésének hiánya miatt.

 

 

A jelenlegi főpolgármester már korábban döntött arról, hogy kivel dolgozik együtt.

A lap alkalmasságát firtató cikkére válaszul a főpolgármester dühös hangú bejegyzést tett közzé a Facebook-oldalán, amiben a nyelvtudásával kapcsolatos kérdéseket kerülte, viszont beszámolt arról, hogy gyerekkorától kezdődően milyen iskolákba járt.

Karácsony Gergely megerősítette lapunk információját, hogy korábbi, középfokú nyelvvizsgával kapcsolatos sejtetésével szemben mindössze az ELTE Bölcsészettudományi Kar – azóta már megszűnt – idegen nyelvi lektorátusán kapott igazolást arról, hogy angol nyelven beszél, de továbbiakat nem árult el a kérdéses igazolással kapcsolatban, és nem állította már azt sem, hogy doktori fokozata lenne.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató