2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Alkotmányellenesnek tartja a TASZ az új civilellenes törvényt, perelni fognak

Dolgoznak azon, hogy eljárást indítsanak a civil szervezeteket állami ellenőrzés alá helyező új jogszabály jogellenességének megállapítására.

 

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) kedden közleményben jelezte ezeket az aggályokat.

Szerintük alkotmányellenes, hogy arra az Állami Számvevőszékre (ÁSZ) bízzák a 20 millió forint feletti mérlegfőösszeggel rendelkező civil szervezetek ellenőrzését, amelynek alkotmányos feladata azok ellenőrzése, akik közpénzekkel foglalkoznak, és nemzeti vagyon felett rendelkeznek. A civil szervezetek adott esetben semmilyen módon nem kapcsolódnak az állami költségvetéshez – írták.

A TASZ szerint problémás az is, hogy az ÁSZ maga állítja össze az ellenőrzési tervét, és így önkényesen döntheti el, hogy mely civil szervezeteket ellenőrzi és melyeket nem, ráadásul nincs meghatározva az sem, hogy mit kell nálunk ellenőrizni, vagyis

korlátlan felhatalmazást ad a gazdálkodási szempontokon túl minden szempontra kiterjedő vizsgálódásra.

A jogvédők szerint az új civilellenes törvény nemcsak ezért alkotmányellenes, hanem azért is mert sérülnek általa az alapjogok: az állam szükségtelenül avatkozik be az egyesülési jog alapján létrejött szervezetek egyesülési autonómiájába, a közügyekért kiálló polgárok magánszférájába.

A jogszabály ártalmas a véleménynyilvánítás szabadságának érvényesülésére és a demokratikus nyilvánosság egészére nézve

– tették hozzá.

A TASZ jelezte: más szervezetekkel közösen azon dolgoznak, hogy olyan eljárásokat indítsanak, amelyek a törvény jogellenességének megállapítását célozzák.

 

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató