2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

Botrányba keveredett és lemondott a német családügyi miniszter

A doktori értekezése körüli viták miatt lemondott a német szövetségi kormányban viselt tisztségéről szerdán Franziska Giffey család-, idős-, nő- és ifjúságügyi miniszter – írja az MTI. 



A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa közölte, hogy a politikatudományi doktori értekezése ügyében zajló „elhúzódó és terhes” eljárás miatt felkérte Angela Merkel kancellárt, hogy kérje felmentését Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnöknél.

Kiemelte: továbbra is vallja, hogy lelkiismeretesen és a legjobb tudása szerint készítette el az értekezést, de ha mégis megfosztanák tudományos fokozatától, elfogadná a döntést.

Felidézte, hogy a berlini Freie Universität tudományegyetemen indított vizsgálat miatt már tavaly novemberben bejelentette, hogy nem viseli többé a doktori címet, hogy elhárítsa a családját, politikai munkáját és a pártját fenyegető további károkat.

Hangsúlyozta: miniszterként történő lemondása nem változtat azon, hogy pártja választási listájának vezetőjeként, azaz polgármesterjelöltként indul idén szeptemberben berlini tartományi törvényhozási választáson.

Franziska Giffey 2010-ben elkészített doktori dolgozatát másodszor vizsgálja a Freie Universität. Az első vizsgálatot 2019 októberében zárták le.

MEGÁLLAPÍTOTTÁK, HOGY A SZERZŐ 27 HELYEN SAJÁTJAKÉNT TÜNTETETT FEL MÁS MŰVEKBŐL ÁTVETT RÉSZLETEKET, AMIVEL SZÁNDÉKOSAN MEG AKARTA TÉVESZTENI A MUNKA BÍRÁLÓIT.

Ugyanakkor az ilyen eljárások történetében példa nélküli módon mégsem vonták vissza a doktori címet, hanem csak megrovásban részesítették a szerzőt.

A tavaly novemberben elindított újabb eljárás közvetlen előzménye a Die Zeit című hetilap egy beszámolója, amely szerint az értekezést vizsgáló bizottság tagjai kivétel nélkül közel állnak a szerző témavezetőjéhez.

Az első vizsgálatot maga a miniszter kezdeményezte, miután egy politikusok tudományos munkásságára szakosodott plágiumvadász platformon megjelent egy elemzés, amely megkérdőjelezte doktori címének jogosságát.

Az ügy jelentősen visszavetette Franziska Giffey karrierjét, amely eddig gyorsan magasra ívelt. A berlini Neukölln kerület sikeres polgármestereként országos ismertségre szert tett 42 éves politikus 2018-ban került be Angela Merkel kancellár kormányába, 2019-ben pedig már pártja egyik lehetséges elnökjelöltjeként tartották számon a német sajtóban. Éppen a plágiumgyanú körüli eljárás miatt nem indult el végül a tisztségért.

Az utóbbi években több német politikust fosztottak meg doktori címétől, köztük Angela Merkel korábbi kormányainak két tagját, akik ezért távoztak is hivatalukból. Karl-Theodor zu Guttenberg volt védelmi miniszter 2011-ben mondott le a doktori dolgozatával kapcsolatban felmerült és időközben beigazolódott plágiumgyanú miatt, Anette Schavan oktatási és kutatási miniszter pedig 2013-ban távozott, miután plagizálás miatt visszavonták az 1980-ban szerzett doktori címét.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató