2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Látványos drónfilm mutatja be Erdély szépségeit

A pünkösdi hétvégén mutatják be az Erdély – Ég és föld között című drónfilmes sorozatot.

Póla Gergely írása

 Tágabb hazánk, a Kárpát-medence bővelkedik lenyűgöző látványosságokban, de talán sehol sem olyan sűrűn, mint Erdélyben. A csonkaországiak számára sokáig lényegében nem is létezhetett a térség, a rendszerváltozás után kezdett óvatosan bekúszni a köztudatba, de még most is jóval kisebb az érdeklődés iránta, mint amekkorát megérdemelne. Ehhez nagyban hozzájárul a gyorsforgalmi folyosók szinte teljes hiánya és az ősöreg utak rettenetes állapota.

Ha utazásra nincs időnk vagy lehetőségünk, a fotelünkből is bejárhatjuk Erdélyt, született már néhány igényes ismeretterjesztő film. Moziminőségű drónfelvételeket tartalmazó alkotás viszont mostanáig egy sem.

Az Erdély – Ég és föld között című, négyrészes sorozatnak a pünkösdi hosszú hétvégén a Duna Televízión lesz a premierje.

Bárány Krisztián és Takó Sándor filmje nem csak a természeti csodákról, a hozzájuk fűződő mondákról, a táj és a benne élő ember viszonyáról szól. A készítők határozott szándéka volt, hogy

a történelmen és a tradíciókon kívül az élő Erdély ezer arcát is a nézők elé tárják,
s a magyar mellett román és szász hagyományokat, szokásokat is bemutassanak. „Közép-európai perspektívájú, közönségbarát sorozatot készítettünk, amelyben, csakúgy mint a hétköznapokban, megférnek egymás mellett az erdélyi népek és kultúrák” – fogalmazott Takó Sándor, a sorozat ötletgazdája, producere, társrendezője.

Nagy József, a sorozat történész szakértője arról számolt be, hogy számára helyiként az derült ki a forgatásból: az ott élők ismerik is és nem is Erdélyt. „A számtalan helyszín bejárása megerősítette bennem azt, hogy e történeti régió igazi turisztikai potenciálja kulturális sokszínűségében van, amelyet a látható kulturális örökség képez le. Ez egy legalább ennyire színes természeti környezetbe ágyazva a világ bármely tájáról idecsalogathatja a látogatókat. A kérdés az, hogy a ma élő erdélyi emberek felnőttek-e ahhoz, hogy megéljék ezt az érzést, és így gondolkodjanak, jobban értékelve környezetüket és épített örökségüket” – nyilatkozta.

„Gyerekként távoli régiónak tűnt ez a régió, csak a kilencvenes évek elején találkoztam erdélyiekkel, mikor sokan költöztek onnan Magyarországra; nagy hatással voltak rám – mesélte a Mandinernek Bárány Krisztián forgatókönyvíró-társrendező. – Első alkalommal a kétezres évek elején jutottam el Erdélybe, majd néhány évvel később végzős egyetemistaként a Babeș–Bolyai Tudományegyetemre mentem ösztöndíjjal. Sok ezer kilométer van a lábamban. Régi tervem volt, hogy bemutassuk a nagyközönségnek a régió szellemiségét.”

A forgatókönyvíró-rendező azt is elárulta, hogy folytatják a munkát,

jelenleg a moziváltozaton dolgoznak,
valamint a sorozat nemzetközi forgalmazásra alkalmas angol nyelvű kópiáján. „Erdélyt világszerte ismerik, mégis keveset tudnak róla. Hisszük, hogy határon innen és határon túl kicsit segíthetünk a népszerűsítésében. Életre szóló élményekre és barátságokra tettem szert Erdélyben, ezt is szeretném meghálálni ezzel a munkával” – mondta. (Bárány Krisztián filmjeivel a Mandiner hetilap 2020. szeptember 3-ai számában foglalkoztunk bővebben.)

A stáb három évig készítette a sorozatot, több mint húszezer kilométert megtéve, száznál is több helyszínt bejárva. „Fontos volt számunkra, hogy személyes hangvételű szöveg szülessen, ne Wikipédia-szócikk” – hangsúlyozta Takó Sándor. Ennek megfelelően a drónfelvételek mellett több száz órányi interjú készült – a magyarok mellett románokkal és szászokkal is –, erre épül a Reviczky Gábor tolmácsolásában hallható narrációs szövegkönyv.



 

Az Erdély – Ég és föld között részei az alábbi időpontokban lesznek láthatók a Duna Televízión:

I. epizód: május 21., péntek 13.20

II. epizód: május 22., szombat 13.40

III. epizód: május 23., vasárnap 13.25

IV. epizód: május 24., hétfő 13.20

További információ: https://www.facebook.com/erdelyegesfoldkozott

Forrás: Mandiner

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató