2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Reformerek néven beindította Varga-Damm ma a pártját, szerinte már 12 százalékos

Az új alakulat tagja Szalma Botond, a KDNP volt budapesti elnöke is, aki a kormány leváltását sürgette, de elmondta, hogy szerinte Gyurcsány Ferencnek is vissza kellene vonulnia a politikától.

Pártot alapított Varga-Damm Andrea volt jobbikos, jelenleg független országgyűlési képviselő. A bemutató a Jövő TV szerint szombaton volt, és részt vett rajta Szalma Botond, a KDNP volt budapesti elnöke is, aki a kormány leváltását sürgette, de elmondta, hogy szerinte Gyurcsány Ferencnek is vissza kellene vonulnia a politikától.

Az egykori jobbikos Varga-Damm arról beszélt, hogy az embereknek szociális, egzisztenciális biztonság kell, tiszta jövőkép, de ezt az elmúlt 30 év kormányzása nem adta meg a többségnek. Azt is elmondta, hogy azért alapított pártot, mert közvélemény–kutatásokat készítettek, amikből kiderült, hogy az megkérdezettek több mint fele nem tudja, Varga-Damm melyik pártban politizált, de a társadalom alapvetően jobboldali. Ő ebbe azt látta bele, hogy az emberek nem pártot látnak benne. Szerinte a méréseik azt mutatják, hogy a szavazni vágyók 12 százalékát érdekelné egy Varga-Damm-féle párt.

Az új alakulat neve a Reformerek, a szlogenje a „garancia a szebb jövőért” lesz.

Majdnem napra pontosan egy éve írtunk arról, hogy az ellenzéki politikust kizárhatják a Jobbikból, majd ennek megtörténte után augusztusban új mozgalmat is indított. Varga-Dammról és Szalmáról legutóbb márciusban érkezett hír, akkor már sejteni lehetett, hogy nemsokára elindul az új párt.

 

(mandiner nyomán)

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató