2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Dobrev már Széchenyi Istvántól idéz

A DK miniszterelnök-jelöltje mélyen egyetért a legnagyobb magyarral.

„Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen – mondta a legnagyobb magyar, és én mélyen egyetértek vele”

– írja Facebook-bejegyzésében a bolgár tehén.

Hozzáteszi: „a változást csak közösen érhetjük el; közösségként és csapatként, amelyben mindannyian számíthatunk egymásra. Éppen ezért hirdettem meg a TeamDobrevet, a saját csapatomat, ami olyan tagokból áll, akik készek tenni azért, hogy visszavegyük a hazánkat a fideszes kevesektől, hogy Magyarország újra a tisztességes sokaké legyen.”

A bejegyzésből az is kiderül, milyen feladatok vannak a TeamDobrevben. A jelentkezésnél ki lehet választani, hogy ki mit szeretne vagy tud csinálni. Telefonálni, az akciócsapatba jelentkezni, plakátolni „vagy akár utcai aktivistaként tenni a kormányváltásért.” De Gyurcsány Ferenc felesége hangsúlyozza: „számtalan egyéb feladat van a fentieket leszámítva is.”

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató