1922. május 22-én Budapesten, az újonnan alakult Székely Egyetemista és Főiskolai Hallgatók Egyesületének (SZEFHE) Aquincumban rendezett ünnepségén felcsendült egy dal, amely egy nemzet szívébe talált. Csanády György Kantátája, amely később a székelyek legszentebb énekévé vált, azon az estén a jelenlévők számára olyan közel került a haza, mint addig még soha.
A Csanády György költő, újságíró tollából 1921-ben kipattanó költemény elsődleges célja az „ősi” magyarságtudat ápolása volt. Szövegét a hun–magyar monda inspirálta, lényegében egy fohász Csaba királyhoz, a visszatérő hőshöz a hánytatott sorsú székely nép felemelkedése érdekében. A vers a későbbiekben a magyarságtudat, az Erdélyhez tartozás jelképe lett.
„Én költőnek születtem. Álmodtam egy nagyszerű közösség nagyszerű hivatásáról. Az az egy-két rigmus és ének, ami nyilvánosságra került, mindez időkig névtelenül bolyongott a világban. Így jutott haza Erdélybe a Kántáté is és vált egy nemzet himnuszává.” – hangzottak a poéta szavai a szerzemény születéséről.
Mihalik Kálmán zeneszerző, főállású orvos, aki tanulmányait Kolozsváron végezte, a trianoni döntés értelmében az egyetemmel együtt Szegedre menekült, Csanády Kantátéjának zenéjét már a Tisza menti városban szerezte.
Forrás: Demokrata
