2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Komoly bajban a moslék: Már az Idea szerint is nőtt a Fidesz támogatottsága

Deák Dániel írása

Fontos megjegyezni, hogy ez az intézet jellemzően alulméri a Fidesz támogatottságát, a 2018-as parlamenti választás előtt például közel 10 százalékkal alulmérték a kormányoldalt: 39 százalékos eredményt jósoltak a tényleges 48 százalékkal szemben. Ennek fényében érdemes szemlélni a mostani adatokat is!

2021. április végén, május elején az IDEA szerint a hat együttműködő ellenzéki párt (DK + Momentum + Jobbik + MSZP + LMP + P) közös listája a teljes, választókorú népességen belül 38 százalék volt, míg a kormánypárt 35 százalékon állt.

A mérésük szerint a legaktívabbnak számító, biztos szavazó pártot választók körében a két nagy politikai tömb távolsága még szűkebb, két százalékpont. Míg az ellenzék listájára 48, a Fidesz–KDNP-re 46 százaléka szavazna. Az ellenzéki lista vonatkozásában nem történt elmozdulás, a kormánypártok listájának támogatottsága pedig 2 százalékponttal növekedett.

Ebben a választási eredményhez legközelebb eső becslésben a parlamenten kívüli kisebb pártok együttesen 6 százalékot szereznének, úgy, hogy a Magyar Kétfarkú Kutyapárt 2, a Mi Hazánk Mozgalom pedig 4 százalékos támogatottsággal rendelkezik.

Konkolúzió: Bíztató jel a Fidesz számára, hogy a kormányoldalt jellemzően alulmérő, DK-közeli IDEA felmérése szerint is erősödött a támogatottsága az elmúlt időszakban. Különösen annak fényében komoly politikai siker, hogy ebben az időszakban még a koronavírus-járvány harmadik hulláma nem zárolt le, a korlátozások feloldása is csak ekkor kezdődött meg. Mivel mára kinyílt az ország, a gazdaság is újraindult és konjuktúra várható, az elkövtkezendő hónapokban tovább nőhet a kormányoldal népszerűsége.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató