2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Komoly következményei vannak a fehéroroszok gépeltérítési akciójának

Mint ismert, vasárnap a fehérorosz hatóságok pokolgépes fenyegetésre hivatkozva leszállásra kényszerítették Minszkben a Ryanair ír légitársaság Athénból Vilniusba tartó járatát. Az akcióban részt vett a fehérorosz légierő egyik MiG-29-es vadászgépe is, amely a minszki repülőtérre kísérte a Boeing-737-est. A Ryanair járatán utazott Raman Prataszevics, a fehérorosz kormány által szélsőségesnek nyilvánított NEXTA Telegram-csatorna volt főszerkesztője is, akit a minszki leszállás után őrizetbe vettek. Az esetet követően az Európai Unió bekérette Fehéroroszország nagykövetét  akit arról tájékoztattak, hogy az EU intézményei és tagállamai határozottan elítélik az akciót. Mindeközben Ukrajna a légiközlekedés leállítását kezdeményezte Fehéroroszországgal szemben, majd London is felfüggesztette a Belavia fehérorosz légitársaság nagy-britanniai működési engedélyét. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben pedig arról beszélt: az Európai Uniónak nagyon határozott választ kell adnia a történtekre.

Az eset után hétfőn az Európai Unió bekérette Fehéroroszország nagykövetét, akit arról tájékoztattak, hogy az EU intézményei és tagállamai határozottan elítélik a Ryanair járatának hétvégi minszki földre kényszerítését, és a gépen utazó, őrizetbe vett újságíró szabadon bocsátására szólítottak fel. Josep Borrell kül- és biztonságpolitikai főképviselő kérésére Stefano Sannino, az EEAS főtitkára azt közölte Aljakszandr Miknevics fehérorosz nagykövettel, hogy az EU megengedhetetlennek tartja egy polgári repülőgép leszállásra kényszerítését, ami veszélyeztette az utasok és a személyzet biztonságát, illetve elítéli az egyik utas, Raman Prataszevics újságíró letartóztatását.

A főtitkár kijelentette:

Az EU álláspontja szerint a felháborító intézkedés a fehérorosz hatóságok egy újabb kirívó kísérlete arra, hogy minden ellenzéki hangot elhallgattassanak. Az Európai Unió Prataszevics azonnali szabadon bocsátására szólít fel.

A FEHÉROROSZ KGB ÜGYNÖKEI IS AZ ELTÉRÍTETT JÁRATON UTAZHATTAK

“Úgy tűnik, hogy a hatóságok célja az újságíró és útitársa eltávolítása volt. Úgy véljük, néhány KGB-ügynök is kiszállhatott a repülőtéren” – közölte hétfőn Michael O’Leary, a diszkont légitársaság vezérigazgatója, aki hozzátette: az állami támogatású gépeltérítés rémisztő volt az utasok és a legénység tagjai számára egyaránt. A litván hatóságok korábban arról számoltak be, hogy az Athénból Vilniusba tartó gép utasai közül öten nem érkeztek meg a balti ország fővárosába. Azt biztosan tudni, hogy közöttük van Raman Prataszevics fehérorosz ellenzéki újságíró, illetve a barátnője, Szofija Szapega.

AZ UKRÁN ELNÖK A LÉGIKÖZLEKEDÉS LEÁLLÍTÁSÁT KEZDEMÉNYEZTE FEHÉROROSZORSZÁGGAL

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök utasította hétfőn a kormányt, hogy dolgozzon ki határozatot az Ukrajna és Fehéroroszország közötti közvetlen járatok megszüntetéséről, valamint Fehéroroszország légterének bezárásáról a két ország közt közlekedő járatok előtt. Az elnöki iroda közlése szerint ez a döntés azon az értekezleten született, amelyen elemezték a Ryanair utasszállító gépével történt esetet.

LONDON IS FELFÜGGESZTETTE A BELAVIA FEHÉROROSZ LÉGITÁRSASÁG NAGY-BRITANNIAI MŰKÖDÉSI ENGEDÉLYÉT

Grant Shapps brit közlekedési miniszter hétfőn a Twitteren bejelentette, hogy felfüggesztette a Belavia nagy-britanniai működési engedélyét, és utasította a polgári repülésügyi hatóságot (CAA) annak elrendelésére, hogy az utasok biztonsága érdekében a brit légitársaságok kerüljék el a fehérorosz légteret. A Belavia heti három járatpárt üzemeltetett Minszk és a londoni Gatwick repülőtér között. Dominic Raab brit külügyminiszter nem sokkal később, a londoni alsóházban tartott hétfő esti tájékoztatóján elmondta: a nagy-britanniai működési engedély felfüggesztése formálisan a Belavia légitársaságra vonatkozik, mert ez a cég üzemeltet rendszeres járatokat Fehéroroszország és Nagy-Britannia között. Raab hangsúlyozta ugyanakkor: a brit kormány utasította a CAA-t a két ország közötti repülésekre bármely más légitársaság által kért eseti engedélyek visszautasítására is. Parlamenti felszólalásában a külügyminiszter a polgári repülés és a nemzetközi jog ellen elkövetett megdöbbentő támadásnak nevezte a történteket.

VON DER LEYEN: HATÁROZOTT VÁLASZT KELL ADNI A RYANAIR-GÉP FÖLDRE KÉNYSZERÍTÉSÉRE

Az Európai Uniónak nagyon határozott választ kell adnia a Ryanair légitársaság járatának elfogadhatatlan, előző napi földre kényszerítésére, az Aljakszandr Lukasenka elnök vezette fehérorosz rezsimnek ugyanis meg kell értenie, hogy az ilyen cselekedeteknek komoly következményei vannak – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben hétfőn. Elmondása szerint a mintegy hárommilliárd eurós, Fehéroroszország támogatására szánt uniós beruházási és gazdasági csomag teljes összege mindaddig befagyasztva marad, amíg az ország nem indul el a demokrácia útján.

Az unió mindaddig nyomást fog gyakorolni Minszkre, amíg nem tartja tiszteletben a média és a véleménynyilvánítás jogának szabadságát
– tette hozzá az uniós bizottság elnöke. Angela Merkel német kancellár hangsúlyozta: a tagállami vezetőknek meg kell vitatniuk, milyen intézkedések meghozatalára van szükség a példátlan cselekedettel kapcsolatban. Véleménye szerint a közös uniós válaszlépések között az Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt is magában foglaló szankciós lista bővítése szerepelhet, illletve meg kell fontolni a Belavia fehérorosz légitársaság uniós repülési engedélyének felfüggesztését is.

AZ UNIÓS LÉGIFORGALMI SZOLGÁLAT SEGÍTI A LÉGITÁRSASÁGOKAT A FEHÉROROSZ LÉGTÉR ELKERÜLÉSÉBEN

Az Európai Unió légiforgalmi szolgálata, az Eurocontrol, hétfőn bejelentette, hogy segíteni kívánja azokat az európai légitársaságokat, amelyek el szeretnék kerülni Fehéroroszország légtérét. Az Eurocontrol közölte: a Fehéroroszországgal szomszédos államok légifuvarozóival és a léginavigációs szolgáltatókkal együttműködve szeretnék biztosítani, hogy elegendő kapacitás álljon rendelkezésre olyan légitársaságok számára, amelyek el kívánják kerülni a fehérorosz légteret. Az uniós hatóság szerint, hétfőn a Belavia fehérorosz légitársaság 64 utasszállító gépe érkezett az EU légterébe, míg három európai légitársaság – a német Lufthansa, lengyel LOT és a lett AirBaltic hetente 14 járatot indít Minszkbe. Múlt héten mintegy 2500 járat indult Fehéroroszországból, repült át légterén, vagy landolt az országba, ezek közül körülbelül 419-et a Belavia üzemeltetett. A fehérorosz légifuvarozó 21 uniós városból közlekedtet járatokat.

Forrás: MTI

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató