2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Maki-Zay olyan jobboldalt akar, amelyik nem lop

Pálinkás József a tegnapi napon bejelentette, indul az ellenzéki előválasztáson. 



Márki-Zay elmondta, hogy Pálinkás Józseffel szoros együttműködésben voltak eddig is, örül az indulásának. Arról is megállapodtak, hogy választás után létrehoznak egy olyan jobboldali mozgalmat, ami korrupcióellenes. "Olyan jobboldal, ami nem lop. A Fidesz ugyanis ezt elvette tőlünk" - jelentette ki.

Hódmezővásárhely polgármestere kijelentette, hogy a Fidesz már rég elengedte az értelmiségi választóréteget. Ha néha van kibeszélés párton belül, az lehet örömteli, de nem változtatja meg a folyamatokat, mert nem erre a rétegre építi Orbán Viktor a programját, hanem az agymosásra.

A legfőbb ügyész és köztársasáig elnök közvetlen választás kapcsán elmondta, hogy a román korrupcióellenes ügyész leváltása adta az ötletet, akit politikai okokból váltoták le. Ezt akarja elkerülni, szerinte ez a pozíció elválasztható lenne a legfőbb ügyészétől. 

A köztársasági elnök közvetlen választása garanciát jelenthetne a fékek és ellensúlyok rendszerében, számára talán kevésbé kardinális, mivel Sólyom László óta nem töltötték be ezt a funkciót az állmafők.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató