2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Ma este BL-döntő, történelmi győzelmet arathat a Manchester City

Tizenöt éve nem kaptak olyan kevés gólt a döntőbe jutott csapatok, mint most.

Több mint fél évszázad után nyerhet újra európai kupát a Manchester City szombat este: 51 év telt el ugyanis azóta, hogy a manchesteri együttes utoljára győzött egy nemzetközi kupadöntőn. A Bajnokok Ligája szombat este, Portóban rendezett döntőjén a Chelsea lesz a Man City ellenfele. A Pep Guardiola vezette együttes tizenegy mérkőzést nyert a Bajnokok Ligája idei kiírásában, és ezalatt összesen négy gólt kapott – hasonlóan a Chelseahez, amely szintén négy kapott góllal várja a 21 órakor kezdődő döntőt.

A Chelsea már több BL-döntőt is játszott, ez a harmadik alkalom, hogy eljutottak a fináléig: 2008-ban kikaptak a Bayern Münchentől a döntőben, négy évvel később viszont éppen a bajorokat legyőzve emelhették a magasba a legrangosabb európai trófeát. 

Mind Guardiola, mind Thomas Tuchel – a Chelsea mestere – rutinos BL-döntő-résztvevőnek számít. A spanyol szakembernek már két Bajnokok Ligája-győzelem áll a háta mögött, Tuchel pedig tavaly járt utoljára a fináléban, de akkor vereséget szenvedett a Paris Saint Germain kispadján ülve. 

A Nemzeti Sport beharangozója arra hívja fel a figyelmet, hogy mindkét csapat kiváló védősorral rendelkezik, hiszen már tizenöt éve nem volt példa arra, hogy ennyire kevés kapott góllal jussanak csapatok a döntőig: a 2005/06-os idényben az Arsenal kettő, a Barcelona négy gólt kapott a döntőt megelőző mérkőzéseken. 

Az összecsapást spanyol bíró vezeti majd, a kezdőcsapatok a lap szerint a következőképpen alakulnak:

MAN. CITY: Ederson – Walker, Stones, Rúben Dias, Zincsenko – Bernardo Silva, Gündogan, Foden – Mahrez, De Bruyne, Sterling. Menedzser: Pep Guardiola; a kispadon: Steffen (k), Carson (k), Aké, Gabriel Jesus, Agüero, Laporte, Rodri, Ferran Torres, B. Mendy, Fernandinho, Cancelo, Eric García
CHELSEA: É. Mendy – Azpilicueta, Thiago Silva, Rüdiger – R. James, Jorginho, Kanté, Chilwell – Mount, Havertz – Werner. Menedzser: Thomas Tuchel; a kispadon: Kepa (k), Caballero (k), M. Alonso, Christensen, Pulisic, Zouma, Kovacic, Giroud, Hudson-Odoi, Zijes, Gilmour, Emerson Palmieri

A meccset az M4 Sport közvetíti.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató