2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Orbán rendkívüli bejelentése: Bedurrantjuk az országot, 200 ezres minimálbér a cél

Már júniusban kamatemelés jöhet, ha az MNB monetáris tanácsa úgy dönt, erről Matolcsy György beszélt a Világgazdaság szerdai konferenciáján. A jegybankelnök azt úgy fogalmazott:

„Júniusban újabb kamatemelési ciklus indul”.

Szerinte az infláció tartós megemelkedése veszélyeztetné a kilábalást. Ezt a kamatemelést elbírná a magyar gazdaság és „kötelezővé is teszi” az inflációs veszély. Az infláció a KSH legfrissebb, épp szerdán publikált adatai szerint májusban is 5,1 százalékos volt, ami több mint nyolcéves csúcsot jelent.

A válságkezelés egyéb eszközeiről azt mondta: a kötvényprogram folytatódik, az nagyjából 400 milliárd forintnál tart. A nemzeti bank gondolkodik a Növekedési Hitelprogram folytatásán is – az NHP problémáiról ebben a cikkünkben írtunk –, valamint hamarosan zöld otthonteremtési programot indít.

A jegybankelnök, ahogy az mostanában megszokott, ismét odaszúrt a költségvetési politika alakításának és Varga Mihály pénzügyminiszternek is. A jövő évi deficit kapcsán azt mondta: a költségvetési hiány 5,9 százalék lesz 2022-ben, ami a harmadik legmagasabb az EU-ban, márpedig ebben nem jó 3. helyen lenni.

Varga Mihály ugyanakkor azt mondta: 2024-re fogunk visszatérni a maastricthti kritériumok közé, jobban állunk mint a csehek vagy a szlovákok. A pénzügyminiszter beszélt a globális minimumadóról is. Szerinte még nem teljesen világos a koncepció, de Magyarország mindent meg fog tenni, hogy kedvező adózási körülményeket tartson fenn.



Az eseményen részt vesz, és 11-től beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök is. A kormányfő a kormánylapok szerint „nagy horderejű, fontos” bejelentéseket tesz majd a gazdaság újraindításával kapcsolatban.

Varga Mihály pénzügyminiszter prezentációjában arról beszélt, ha nem lesz negyedik hulláma a vírusnak, 2021 második felében jó eséllyel visszatérhet Magyarország a 2019 végi, 2020 eleji teljesítményszintre. A maastrichti kritériumok közé 2024-re fogunk visszatérni, egyébként ezen a téren az aktuális hiányadatokkal jobban állunk, mint a csehek vagy a szlovákok. A globális minimumadóról szólva elmondta, nem teljesen világos még az OECD illetve a G7-ek koncepciója, de Magyarország mindent meg fog tenni, hogy kedvező adózási körülményeket tartson fenn. A magas inflációvalkapcsolatban optimista a miniszter, az átmeneti kiugrás után gyorsan visszamegy majd a 3 százalék körüli szintre. Tavaly 6000 milliárd forint, jövőre 2300 milliárd lesz az az összeg, amit az újraindításra fordít majd az állam, közölte.

Orbán: 200 ezres minimálbér van a horizonton

Orbán Viktor a GDP-számokkal kapcsolatban arról beszélt, hogy elég magas számokról van szó, de konzervatív becslésekkel dolgozott a Pénzügyminisztérium, Orbán reméli, hogy ennél még nagyobb számok lehetnek. Osztja Matolcsy gondolatait, teljes foglalkoztatásra van szükség, és a moratóriumból is egy értelmes forgatókönyv szerint lehet majd csak kijönni, Orbán óvatos duhaj ebben.



Fontos kérdés szerinte, hogyan tudunk majd visszatérni a költségvetési egyensúlyhoz. 2020-ban 8 százalékos volt a hiány, idén ezt levisszük 7 százalék környékére, majd ‘22-ben 5,9 százalékra. Egy lépésben 3 százalékos hiányra nem lehet visszamenni, az túlságosan nagy megrázkódtatással járna a háztartások számára is.

A jegybanki alapkamat emelése, és az NHP kivezetése miatt a költségvetésnek olcsó forrásokat kell biztosítania a kkv-knak, maximum 0,5 százalékos kamattal, a Széchényi-kártyarendszer alkalmas lehet erre – mondta Orbán. Ebben számít a Kereskedelmi- és Iparkamarára is. A következő négy év egyik legfontosabb feladata e mellett az lesz, hogy az adatgazdálkodás kérdéskörét „összehozzák egy helyre”.

A minimálbér kérdésében arról beszélt, hogy a 200 ezer forintos minimálbér lenne a cél, ez van a horizonton, „egy vagy két lépésben”, de ha ezt rászabadítják a kkv-kra, akkor egy nagy részük tönkremegy. Ezért, hogy ez ne történjen meg, támogatásra van szüksége a kkv-knak, csökkenteni kell az őket terhelő adókat.

Nem választási, hanem újraindítási költségvetés lesz a jövő évi – mondta a kormányfő, aki sokféle válságot látott már: vörösiszap, migráció, háború, stb. „Válságból nekem újat senki nem tud mutatni” – mondta, de ez a világjárvány most más, ez mindenki számára teljes új helyzet.

A miniszterelnök méltatta az egészségügyi dolgozókat, a pedagógusokat és a vállalkozásokat is is, akik helytálltak a járvány idején. Szerinte 50 ezer álláshelyet veszítettünk csak el, ennyit, és még egyszer 50 ezret létre fog hozni a kormány. Nálunk 4 százalékos a munkanélküliségi ráta, az eurózónában viszont 8 százalékos.

Magyarországnak e mellett nemcsak a nyugati, hanem a keleti lábán is állnia kell


A globális vállalati adóról azt mondta, hogy amire ezt bevezetik, addig „több választást is megnyerünk majd”, amire tapsot kapott a jelenlévőktől. Abszurdnak tartja a világszinten egységes vállalati adó koncepcióját, mert Magyarország ezzel elveszítené a vonzóképességét a globális cégek befektetései terén.

Orbán szerint a járványok elleni védekezésben az ország nem függhet másoktól. Önellátónak kell lenni kórházi felszerelésből, eszközökből, illetve gyógyszerből és vakcinából. A magyar tudósok 2022-re ígérik a magyar vakcinát. Magyarországnak e mellett nemcsak a nyugati, hanem a keleti lábán is állnia kell, ekkora országmérettel nem tehetünk mást. A keleti piacokon is boldogulnunk kell.

Budapesten 90 százalékban a külföldiekre épül a turisztikai szektor, de „ennek vége van”, ez a nemzetközi rend nem fog visszaállni. Turisztikai üzleti modellváltásra van szükség, a fővárosban a vidéki magyarokra is kell építeni a külföldiek mellett.

„A migráció rossz dolog” – mondta, de nem csak nemzetközileg, hanem országon belül is, mert ez valamit bajt jele, ha valaki helyben, a lakhelyén nem tud boldogulni. És elfogadhatatlan, hogy néhány vidéki régió mennyire le van maradva Budapesttől, az uniós fejlesztési pénzeket „mind-mind” ezekbe a térségekbe kell vinni, hogy a vidék is fejlődjön, és onnan ne jöjjenek el az emberek, „nem akarunk megavárosokat” – mondta.

 

 

Az átlag alatt kereső, gyermeket nevelő szülők visszakaphatják a tavaly befizetett jövedelemadójukat


Orbán a beszéde végén bejelentette, azt javasolja a kormánynak, hogy az esetleges plusz forrásokkal olyat csináljon, „amit még sosem csinált”. Ha sikerül elérni idén az 5,5%-os GDP-növekedést, miközben a költségvetést 4,3%-os növekedésre terveztük, akkor a gyermeket nevelő szülők visszakaphatják azt az adót január-februárban, amit befizettek a 2021-es év után.

A kormányfő azt mondta, húznak egy felső határt az átlagjövedelemnél.

Az átlagjövedelem szintje alatti szja-t a gyermeket nevelő szülőknek adjuk vissza – mondta. Ez egy 550-580 milliárd forintos összeg.
 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató