2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

Bányai Gábor: Mérhetetlen boldogsággal jelentem, győztem!

„Minden vizsgálati eredményem szerint a Covid okozta károkat a szervezetem meggyógyította, a korábban menthetetlennek nyilvánított tüdőm Pünkösdkor életjeleket kezdett adni, majd mindössze két hét leforgása alatt gyönyörűen letisztult” – közölte a jóhírt hétfőn a korábban lélegeztetőgépre került politikus.

„Mérhetetlen boldogsággal jelentem, győztem”

– írta Instagram oldalán megosztott bejegyzésében Bányai Gábor, a Fidesz országgyűlési képviselője hétfőn.

„Pontosan 111 nappal a kórházba kerülésem után az egészségemért való küzdelmem első szakasza lezárult”

Minden vizsgálati eredményem szerint a Covid okozta károkat a szervezetem meggyógyította,

a korábban menthetetlennek nyilvánított tüdőm Pünkösdkor életjeleket kezdett adni, majd mindössze két hét leforgása alatt gyönyörűen letisztult” – közölte a jóhírt a politikus.

Bányai Gábor hozzátette:

Hálával tartozom a Jóistennek, a családomnak, a csodálatos orvosoknak és ápolóknak, illetve Önöknek is. Tudom, hogy több ezer ember imádkozott értem!”
– fogalmazott.

„Köszönök mindent! Hamarosan találkozunk!”

A politikus külön köszönetét fejezte ki az orvoscsapatnak is: „Szeretném külön is kifejezni hálámat, és köszönetet mondani Prof. Dr. Babik Barnának, aki a kezelésemet vezényelte, valamint orvos és ápoló csapatának, hogy megmentették az életemet, és egy percig sem szűntek meg hinni a gyógyulásomban! Nélkülük nem lehetnék újra együtt a családommal!” – szögezte le.

 



Bányai Gábor bejegyzésének teljes szövegét, változtatások nélkül az alábbiakban olvashatja:

“Sem magasság sem mélység nem rettent”


Kedves Barátaim!

Mérhetetlen boldogsággal jelentem, győztem! Sokáig tartott ez a harc, a vírus mindent megtett azért, hogy feladjam, de nem adom én olyan könnyen magam! Nagyon megküzdöttem a túlélésért!

Minden vizsgálati eredményem szerint a Covid okozta károkat a szervezetem meggyógyította, a korábban menthetetlennek nyilvánított tüdőm Pünkösdkor életjeleket kezdett adni, majd mindössze két hét leforgása alatt gyönyörűen letisztult. Szinte olyan, mint a betegség előtt volt. Május közepén előkészítés alatt állt a Budapestre szállításom, mondván, tüdőtranszplantációra lesz szükségem, hála Istennek, erre nem került sor!

Pontosan 111 nappal a kórházba kerülésem után az egészségemért való küzdelmem első szakasza lezárult. Most a rehabilitáció következik, amihez rengeteg erőre és türelemre lesz szükségem. Hihetetlenül hosszú idő volt ez, ami ténylegesen számomra alig tűnt 5 percnek.

Hálával tartozom a Jóistennek, a családomnak, a csodálatos orvosoknak és ápolóknak, illetve Önöknek is.
Tudom, hogy több ezer ember imádkozott értem!

Szeretném külön is kifejezni hálámat, és köszönetet mondani Prof. Dr. Babik Barnának, aki a kezelésemet vezényelte, valamint orvos és ápoló csapatának, hogy megmentették az életemet, és egy percig sem szűntek meg hinni a gyógyulásomban! Nélkülük nem lehetnék újra együtt a családommal!

Köszönök mindent!
Hamarosan találkozunk!

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató