2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Szabó Timi befogta a pofáját ma, Kövér küldött neki virágot, ezen meg kiakadt

Kövér László virágot küldött nekem!

Emlékeztek, amikor két hete a házelnök azt mondta, hogy ha csöndben végighallgatom a kormánypárti választ, kapok tőle virágot? Tegnap nagy nehézségek árán, de szó nélkül hagytam azt a sok hazugságot, amit Dömötör Csaba válaszában elmondott, mert kíváncsi voltam, hogy Kövér emlékszik-e az ígéretére.
Ma a képen látható csokor fogadott az irodában.Kicsit szomorú vagyok, hogy nem vehettem át személyesen, de sajnos a házelnök nem volt bent az ülésteremben, amikor reggel a Fudan Egyetem elleni tiltakozásképpen a pulpitusról lelógattam a kínai zászlóval összemontírozott Fidesz-logót.
Aztán később meg én nem voltam bent, amikor a Párbeszéd frakciójával bojkottáltuk azoknak az aljas törvényeknek a szavazásait, amelyekkel Orbán Viktor és a Fidesz-KDNP beleírta magát a történelemkönyvek sötét lapjaira: a 100 milliárdos lopásokat, Magyarország kínai eladósítását, az ellenzéki városok elleni bosszút, a magyar dolgozók rabszolgasorba taszítását és nem utolsósorban a meleg honfitársaink elleni uszítást!

Lehet, hogy inkább Kövérnek is bojkottálnia kellett volna ezt a sok hitványságot, és akkor személyesen leróhatta volna „adósságát”. És hát értem én a jó szándékot, meg hogy ajándék lónak ne nézd... De ennek a virágnak olyan hígító szaga van, hogy ki kellett nyitni az ablakot, hogy ne fájduljon meg a fejünk. Lehet, hogy nem kellett volna kékre festeni az eredetileg sárga virágokat? Van még mit tanulni a narancs oldalon a zöldről. Jövőre ellenzékben több idejük lesz ezekkel a dolgokkal is foglalkozni.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató