2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Dráma: A Kúria szerint nem volt megalapozott a Klubrádió fellebbezése

A Kúria csütörtöki határozatában megállapította, hogy a Klubrádió tévesen állította, hogy nem jogszerű a frekvenciajogosultsága meghosszabbítására vonatkozó kérelmének elutasítása – számolt be a Media1.hu.



Mint írják: a korábbi ítélet és a Kúria mostani határozata szerint nem lehet meghosszabbítani a médiaszolgáltatási jogosultságot akkor, ha a médiaszolgáltató két alkalommal megsértette a médiatörvényt, amit a jogerős bíróság ítélet szerint a Klubrádió meg is tett: két alkalommal megsértette az adatszolgáltatási kötelezettségét, ezzel nem csekély módon kétszer is megsértetve a médiatörvényt.

 
A Kúria szerint a Médiatanács ilyen esetekben nem gyakorolhat méltányosságot, és a médiaszolgáltató kérelme ellenére sem újíthatja meg a jogosultságot, kizárólag a jogalkotói akaratot követheti; a Klubrádió pedig nem hivatkozhat az ügyfélegyenlőség elvére sem, mivel a jogszabállyal megegyező határozat született ügyében, a jogalkotói szándékot pedig – ami a törvényben világosan szerepel – a hatóságnak követnie kellett.

A Kúria azt is megállapította, hogy a felperes valótlanul, iratellenesen állította és hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság nem vizsgálta meg, hogy a médiatanácsi határozat összhangban van-e az Alaptörvénnyel és az uniós jogszabályokkal, mivel az elsőfokú bíróság ezt igenis vizsgálta, ez pedig az ítéletében is szerepelt. A Kúria szerint a felperesnek emellett ismernie kellett a médiatörvény tartalmát, így tudnia kellett azt is, hogy ismételt jogsértése esetén a médiaszolgáltatási jogosultsága nem lesz meghosszabbítható, hiszen ez benne van a törvényben.

A Kúria megállapítása szerint az Alaptörvénnyel és a vonatkozó uniós joggal is összhangban született a Fővárosi Törvényszék korábbi ítélete a frekvenciajogosultság lejáratával kapcsolatban.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató