2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Kamu Geri elmondta a Weltnek, hogy ő ellenzi a migrációt

A főpolgármester interjút adott a német Weltnek, amelyben kritizálta a migrációt és azt mondta, gazdasági bevándorlókból köszöni, nem kér. Régebben amúgy pont a főpolgármester volt az, aki az egyik legnagyobb migránsdédelgető volt. Adódik a kérdés, akkor most melyik a valódi véleménye? Az interjú másik érdekessége, hogy a lap már szinte biztosra veszi, hogy jövőre kormányváltás lesz és Karácsony lesz az új miniszterelnök. 

Erősen indul a német Weltnek adott interjúja Karácsony Gergelynek. Amellett már elmegyünk, hogy vajon kellett-e tolmács ahhoz, megjelenhessen ez az önfényező iromány, mindenesetre a portál úgy fogalmaz már a legelején, hogy “Magyarország népszerű politikusa, Karácsony Gergely jó eséllyel váltja majd jövőre Orbán Viktort”. Azt írják, a főpolgármesterről, hogy változást akar elérni a politikában, erősebb jogállamot hozna létre.  

Ám itt kezdődnek a furcsaságok, ugyanis az interjú azzal folytatódik, hogy azért van olyan dolog, amit megtartana Karácsony az Orbán-kormány retorikájából, ez pedig nem más, mint a migráció ellenzése.

A jogállamiság megerősítése és az EU-hoz való közeledése mellett a Párbeszéd Magyarországért politikusa ragaszkodik a migrációt elutasító magatartáshoz

– írja a lap.

Ez azért is furcsa, mert a párbeszédes politikusoktól nagyon nem ezt az irányt szoktuk meg az elmúlt években. Tordai Bence és Szabó Tímea például teljes mellszélességgel állt ki a bevándorlás mellett, és ha rajtuk múlt volna, akkor most déli határkerítés sem lenne.

Meg kell kérdeznünk magunktól, kit akarunk befogadni. Akiknek védelemre van szükségük, azok megkapják, ám a gazdasági bevándorlók nem felelnek meg nekünk. Versenyeznének a magyar munkavállalókkal. Ez nem segítene Magyarországon


– fogalmazott a főpolgármester.

Az interjú további részében a Welt már a megváltót látja lelki szemei előtt, azt írják, hogy már csak formaság az előválasztás, hiszen biztos, hogy a 2022-es választáson Karácsony lesz Orbán Viktor kihívója.

Karácsony azt is kijelentette, amennyiben kormányra kerül, akkor Magyarország “többé nem szabotálja az európai politikát” és az Európa-párti országokhoz fog tartozni. A Kínával kapcsolatos viszonyról elmondta, hogy Magyarország kormánya Kína trójai falova lett az unióban, ezen ő változtatna és orvosi termékek és a technológia területén “nem függhetünk majd tovább Kína jóindulatától”.

Forrás: Welt nyomán Pestisracok.hu

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató