2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Kerpel-Fronius: a főváros legtartalmasabb rendezvénysorozata a Pride

Kamu Geri helyettese is köszöntötte a Pride-hónapot, szerinte ez a város legtartalmasabb rendezvénysorozata.

"A város mindig akkor erős, amikor a sokféleségből kovácsol erényt, amikor tudomásul veszi és elősegíti azt, hogy minden lakója megtalálja a maga szubkultúráját, amikor a különbözőségek egymás mellett élését és együttműködését támogatja” - írtam reggel Hans Eikelboom holland fotóművész Madách téren megtekinthető fotókiállítása kapcsán.

Kicsit továbbfűzve ezt a gondolatot: a város az emberi szerveződés egyik legnagyobb vívmánya. Sokan idegenkednek tőle, tartanak az áttekinthetetlenségétől, a zabolázhatatlanságától, a benne rejlő sokféleségtől, attól, hogy benne az ember elveszíti a személyiségét, a város üzemének elidegenítő hatásától.

De éppen ez adja a város rejtelmét és szépségét: hogy sosem lehet egészen megismerni. Sem azt a kulisszarendszert, a természeti és épített környezetet, amelyben az élete lüktet, sem pedig a lakóit és pláne nem a városlakók közötti miriádnyi kapcsolatot és viszonyt.

És éppen a város nyújt lehetőséget az embereknek arra, hogy azt a sokféle részletet, amelyből az identitásuk összeáll, minden más környezetnél teljesebben megéljék. Miként azt, hogy sokféle emberrel sokféle módon kapcsolódnak össze, köztük olyanokkal is, akikkel más vonatkozásokban nagyon nem értenek egyet.
Ebből természetesen következik, hogy egy jól működő városban van mindenféle esemény mindenféle ember számára. Van pálinkakostoló rendezvény, van lengyel filmfesztivál, gasztro-hétvége, szurkolói zóna az EB nézéséhez, könyvhét és Margó fesztivál, jobb időkben Sziget fesztivál és a többi meg a többi.

Ezek a rendezvények mind-mind Budapest gazdagságát és erejét mutatják.

Ezért tartozik Budapest hálával és köszönettel a Budapest Pride szervezőinek is, hogy immár évtizede évről évre létrehozzák a város egyik legtartalmasabb rendezvénysorozatát, a Pride hónapot.
Mert ez a rendezvény a miénk: valamennyi érdeklődő budapestié. Mint minden rendezvénysorozat, ez is vegyes: nyilván vannak benne olyan események, amelyek jobban érdeklik az embert, mint mások. Lesznek - ahogy minden évben voltak - jobban meg rosszabbul sikerült események. De fontos, hogy van, évről évre megújuló programmal, mindenki előtt nyitva állva, aki érdeklődik a világ iránt, aki szeretne magára, a környezetére, a városára, a világra egyre újabb és újabb fénytörésekben ránézni.

Most, amikor a kormány elfogadta a szexuális kisebbségeket a pedofíliával összemosó galád törvényt, mindennél fontosabb, hogy legyenek fórumok, ahol nyíltan beszélhetünk szexualitásról, identitásról, házasságról, örökbefogadásról, megkülönböztetésről, elfogadásról és ezernyi más dologról.

Budapest a szabadság városa. Budapest az a város, ahol sokféle ember él együtt sokféle érdeklődéssel, tudással, identitással. És persze indulattal, hibával és bűnökkel is, amelyek olykor dühösen próbálják elpusztítani éppen azt a sokféleséget, azt a szabadságot, amelyben maguk is fogantak.

Budapest a szabadság kompromisszumok nélküli megélésének lehetősége, nap mint nap. Értelme és lényege, hogy abban az ezerféle szubkultúrában, programban, szituációban, vitában, helyen és helyzetben megmerítkezzen az ember, amely lakói, terei, története sokféleségéből fakad. Budapestinek lenni annyit tesz, mint ezt a sokféleséget megélni.
Személyes szabadságunk, önazonosságunk megélése a kulcs ahhoz, hogy erős, biztonságos és megtartó közösségekben élhessünk, amelyek lehetőséget teremtenek személyes kibontakozásunkra és védelmet jelentenek mindannyiunknak.

Ma, amikor a szivárványos zászlót kihelyeztük a Városháza épületére, egy ilyen város mellett teszünk hitet.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató