2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Tömeges kilépési hullám várható az MSZP-ben

Az MSZP országos etikai és fegyelmi tanácsa kizárt a pártból három veterán politikusát, a komlói Szakács Lászlót, a hajdú-bihari Juhászné Lévai Katalint és az egykori miskolci polgármestert, Mokrai Mihályt – értesült a Magyar Nemzet.

Mint írják: a pártvezetés valamennyiüket a DK-val való összejátszással vádolta.

Ismert: a napokban mintegy harmincéves tagság után – nehezen követhető előzmények után, belső feszültségek közepette – kizárták az MSZP-ből annak egykori elnökét, polgármesterét, országgyűlési képviselőjét, Molnár Gyulát is, akit ugyanúgy

a DK-val való összejátszással vádoltak.


A Magyar Nemzet értesülései szerint a Tóth Bertalan–Kunhalmi Ágnes-féle pártvezetés elképesztő tisztogatásának hatásárára már a jhéten kilépési hullámmal számolhat az MSZP.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató