2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Donáth visít: "Embertelen lépés, hogy Iványi nem kap 190 milliós támogatást"

Kiakadt a momentumos hazaáruló, mert a gyurcsányista lelkész nem kap támogatást.

Ilyeneket írkál a Facebookon:

Újabb embertelen lépést tett a kormány az évek óta tartó, Iványi Gábor és a rászoruló gyermekek ellen folytatott hadjáratában: igazságtalan módon elveszik a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségtől azt a 190 milliós kiegészítő támogatást, amiből mintegy 50 intézmény 2300 hátrányos helyzetű diákját segítik. Ebből jutna ruhára, ételre, eszközökre a rászoruló gyerekeknek.

A kormány szerint ez a tevékenység azonban nem fontos annyira, hogy megkapják a támogatást. Emlékezzünk, már 2011-ben politikai okokból vonták meg a hivatalos egyházi státuszt és támogatást a MET-től. Ezzel pedig nem csak Iványi Gáboron álltak bosszút, hanem olyan gyerekeken is, akik csak itt kaptak segítséget és esélyt egy emberibb életre. Azóta a bíróság is kimondta, ez a döntés, a magyar egyházügyi törvény sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét.

A Fideszt le kell váltanunk, hogy egy igazságos és emberséges országot építsünk. Egy országot, ahol a kormány azon dolgozik, hogy minden vallási és szegény közösséget ugyanazok a jogok és kötelezettségek illessenek meg, mint bárki mást.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató