2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

15 év után távozik a csatornától a HírTV műsorvezetője

Több mint 15 éves munkakapcsolat után búcsúzik a HírTV nézőitől Földi-Kovács Andrea műsorvezető – írja közleményében a csatorna. „Újabb szakmai kihívások miatt a jövőben már nem lesz látható a csatornán műsorvezetőként” – teszik hozzá, ám az nem derült ki, hol folytatja.

Július 16-án lesz látható utoljára a HírTV-n.

„Hálás vagyok a kollégáimnak és a nézőknek, hogy kisebb-nagyobb megszakításokkal több mint 15 évig volt életem része a HírTV. Itt kezdtem a pályafutásomat és, a ranglétrát végigjárva, szinte minden olyan feladatot elsajátíthattam, amely a modern hírtelevíziózáshoz szükséges. Köszönöm a lehetőséget és a bizalmat az irányomban, de hosszas mérlegelés után úgy döntöttem, hogy a jövőben másfajta szakmai feladatokkal és kihívásokkal szeretnék foglalkozni” – mondta el a váltásról Földi-Kovács Andrea.

Földi Kovács a televíziós pályafutását 2005-ben kezdte a HírTV-nél, ahol oknyomozó riporter, hírolvasó, majd főműsoridős politikai és közéleti műsorok állandó vezetője lett. 2015-től két éven át az MTVA Ma este című műsorának lett a háziasszonya, majd az Echo Tv-ben volt látható. A HírTV-hez való visszatérése után a Credo című közéleti magazin és a Magyarország élőben műsorvezetője volt.

Több szakmai díjjal és elismeréssel rendelkezik:

2008 – Közönségdíj az Első Közép-Európai Rövid Dokumentumfilm Fesztiválon a Célpontban bemutatott „Segély-kérők” című oknyomozó riportjáért
2015 – Csengery Antal Díj
2016 – Mikszáth Kálmán Díj.

„Köszönjük Andreának az éveken át tartó lelkiismeretes és odaadó munkáját. Szakmai munkájával nagyban hozzájárult televíziónk sikereihez. Új feladataihoz sok sikert kívánunk!” – nyilatkozta Gajdics Ottó, a HírTV tartalmi igazgatója.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató