2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Negyven rendőr kellett Siófokon egy garázda társaság megfékezéséhez

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság és a Készenléti Rendőrség munkatársai 2021. július 2. és július 5. között hat esetben intézkedtek garázdaság, illetve felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Az idegenforgalmi szezonban a város lakossága a többszörösére duzzad, megnövekedett látogatói létszám és éjszakába nyúló rendezvények jellemzik a sétányt és környékét.

E hétvégén azonban nem mindenki szórakozott békésen, a rendőröknek számos garázdaság miatt kellett intézkedniük. Pénteken egy feldühödött férfi rugdalta meg egy gépjármű szélvédőjét egy forgalmas gyorsétterem előtt, amely a jelenlévőkben megbotránkozást és riadalmat keltett.

Szombaton, a belvárosban egy közlekedési affér miatt késsel fenyegetőzött két férfi, ami végül verekedéssé torkollott, a Petőfi sétányon pedig egy férfi és egy nő bántalmazott egy másik párt.

Vasárnap hajnalban a sétányon három garázdaság is történt, az egyik helyszínen az indulatokat közel negyven rendőr tudta csak megfékezni, onnan hét személyt állítottak elő a Siófoki Rendőrkapitányságra. A nyomozók a hétvégi garázdaságokkal összefüggésben egyelőre tíz személyt hallgattak ki gyanúsítottként, közülük öt főt vettek bűnügyi őrizetbe.

A rendőrség az évnek ebben az időszakában alapvetően megerősített létszámmal van jelen, és az önkormányzattal, társszervekkel, polgárőrséggel szorosan együttműködve hajtja végre feladatait, mindamellett a bűncselekmények felderítésében, a gyanúsítottak azonosításában és elfogásában kiemelt jelentősége volt a térfigyelő-kamerarendszernek - írja a Police.hu.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató