2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Lemázolták Négyfaluban az új helységnévtáblák magyar feliratait

Egy hete tették ki a Brassó megyei Négyfaluban azokat a településrészeket jelző helységnévtáblákat, amelyeknek magyar feliratát szombatról vasárnapra virradóra ismeretlen tettesek fehér festékkel lemázolták. Az önkormányzat feljelentést tesz az ügyben és kicserélteti a megrongált táblákat – közölte a Maszollal Géczi Gellért alpolgármester.


 
Eddig nem volt példa hasonló esetre Négyfaluban, pedig a többnyelvű városjelző táblák évek óta kint vannak, és ezek senkit sem zavarnak, mondta Géczi Gellért. Az alpolgármester hozzátette, tulajdonképpen most sem a városnévjelzőket rongáltak meg, hanem a városrészeket jelző táblákról van szó, jelesül az Ósánc településrész elején és végén lévő négy, frissen kihelyezett tábla esett a vandál kezek áldozatául.
 
Géczi Gellért a elmondta: azért tartották fontosnak külön megjelölni a településrészt, mert az Osztrák-Magyar Monarchia idején itt húzódott az országhatár, ezen a részen még ma is megvannak az egykori vámigazgatósági és honvédelmi épületek.

„Fontosnak tartottuk, hogy megjelenjen a településrész magyar neve is, hogy megmaradjon és láthassuk, hol is található az, amit a történelemkönyvekben olvasunk” – érvelt az alpolgármester.
Elmondta, a táblamázolási ügynek megvannak az előzményei is. A táblákat a múlt héten tették ki, és erről az alpolgármester egy Facebook-bejegyzésben számolt be a helybélieknek. Az akcióból azonban mesterségesen kreált helyi politikai vita bontakozott ki és az egyik helyi médiatermék úgy tálalta az ügyet, hogy „már csak ez hiányzott a négyfalusiaknak, minden más problémájuk meg van oldva”.
Ebből aztán főleg a közösségi médiában keletkezett vehemens szóváltás, és vélhetően emiatt történt meg az eset. „Valaki úgy érezhette, hogy így megoldja a problémát”, mondta Géczi Gellért.
 
Bízva abban, hogy az eset többször nem fordul elő, kicserélik a megrongált helységnévtáblákat.
 
Forrás: maszol.ro

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató