2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Zivatarzóna vonul át az országon pénteken

Az ország nagy részén napsütéssel kezdődik a péntek, de előbb a déli és a keleti országrészben, később másutt is egyre több lesz a felhő. Ezeken a területeken napközben már záporok is lehetnek, majd a késő délutáni, esti óráktól délkelet felől egy kiterjedt zivatarzóna érkezik, és halad északnyugati irányba – derült ki a Met.hu előrejelzéséből. Időnként megélénkül az északi, északkeleti szél, de így is meleg lesz: a legmagasabb nappali hőmérséklet 28, 33 fok között valószínű. Késő estére 20 és 27 fok közé hűl le a levegő.

 
Intenzív záporok jöhetnek

A zivatarzóna felhőszakadást hozhat, ami rövid idő alatt lehulló 25-30, esetenként akár 50 millimétert meghaladó csapadékot jelent. Viharos, óránként 60-80 kilométeres sebességű széllökés is lehet, apróbb szemű jégesővel kísérve. A zivatarok a szombatra virradó éjszakába is átnyúlnak, emellett ekkor a Dunántúl nyugati, délnyugati tájain nagyobb mennyiségű tartós csapadékra is esély van.

A régi rekordok megmaradnak

Az elmúlt napok nagy hősége eg időre alábbhagyott, így nem várható hőmérsékleti rekord sem. Pedig július 16-ra mind a kettő rekord meglehetősen régi: a leghidegebbet 1919-ben Dobogókőn mérték, 4,2 fokot, a legmelegebbet pedig 1928-ban Szerep településen, amikor kereken 40 fok volt.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató