A fehérek elleni mészárlások és etnikai alapú megtorlás még nem ütötte át a nyugat ingerküszöbét. A mostani káosz és polgárháborús helyzet vajon át fogja?
Amit most látunk, az nem egyszerű tüntetés és fosztogatás, hanem a dél-afrikai állam történetének egyik legkeményebb próbatétele.
A rendőrség már feladta, most a hadseregen a sor.
Az etnikailag rendkívül sokszínű (és gyakran széttartó) Dél-afrikai Köztársaságban a zulu népcsoport az egyik legdominánsabb, az ő nyelvüket beszélik a legtöbben az országban. És
a zuluk földjén egyáltalán nem ritka dolog az erőszak. Sokan, különösen KwaZulu-Natalban úgy értelmezték Zuma börtönbüntetését, hogy az egyértelmű támadás a zulu néppel szemben.
A zuluk rendkívül tradicionalisták és öntudatosak, történelmükben pedig különösen fontos helyen szerepelnek a háborúk és a királyok, akik az egész nemzetet testesítik meg. Innen nézve legalábbis érthető, miért érezhették sokan úgy, hogy Zuma börtönbe zárásával az összes zulu csuklójára bilincs kerül.
Mindez persze még nem jelenthet teljeskörű magyarázatot arra, hogy miért kezdtek el kamionokat gyújtogatni és boltokat fosztogatni az emberek két provinciában is az emberek. Mert ez történt: a kezdetben viszonylag civilizált keretek között folyó tüntetések hamar erőszakos zavargásokba csaptak át olyan nagyvárosokban, mint Johannesburg, vagy az óceánparti Durban.
A dél-afrikaiak egyharmada ma munkanélküli, általános a szegénység és az éhezés, a közegészségügyi állapotok pedig borzasztók: a lakosság jelentős része tuberkolózisban vagy AIDS-ben szenved, a betegségek kezelésére pedig nem jut elég forrás a központi költségvetésből.
Jacob Zuma elnöksége és alelnöksége alatt elburjánzó korrupció vagy éppen az egyre gyakoribbá váló fehérellenes erőszak azt sugallja, hogy a „szivárványnemzet” és az állam nem biztos, hogy képes lesz uralni a helyzetet. Ennek viszont még félelmetesebb következményei is lehetnek.
Forrás: Vilaghelyzete Fb oldal
