2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

A 4,5 milliárdot elsikkasztó Cseh Katalin megfenyegetett mindenkit, perelni fog

Ma végre kiderült kik állnak a nagy lopás mögött, és erről szinte az összes jobboldali média beszámolt az elmúlt órákban.

 

Most reagált Cseh, szokás szerint azt amit szoktak. Mindenki be lesz perelve. Az alábbiakat tette közzé a tolvaj:

"A fideszes propagandagyárban összedugták a fejüket és egy lejáratónak nehezen nevezhető írás született. Milliárdokat összeszedő politikusról és állítólagos korrupcióról beszélnek, ami hazugság. Egeret szültek a hegyek, ugyanis a propagandamédiában összeadták az ugyanabba az ipari parkba bejegyzett összes cég és vállalkozás által elnyert uniós támogatást, ahol az a nyomda is működik, amit egykor édesapám vezetett. Az pedig egyértelműen kiderül a cégiratokból, hogy én évekkel ezelőtt, jóval azelőtt, hogy politikai pályára léptem, lemondtam a cégvezetésről.
A Fideszt és propagandáját zavarja korrupcióellenes tevékenységem, de nem fognak tudni megfélemlíteni. A szükséges jogi lépéseket megteszem az ügyben."

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató