2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Olimpia: Verrasztó Dávid bejutott a döntőbe 400 vegyesen

A selejtezőkkel megkezdődött az úszók programja a tokiói olimpia első napján. Verrasztó Dávid és Bernek Péter kezdett a magyarok közül férfi 400 vegyesen, s előbbi bejutott a döntőbe. Hamarosan Hosszú Katinka is úszik fő számában, ugyancsak 400 vegyesen.

Hat magyar úszó várta az első selejtezőket, közülük férfi 400 vegyesen Verrasztó Dávid és Bernek Péter kezdte meg elsőként a szereplését Tokióban, mindketten a harmadik futamban ugrottak a vízbe.

Elsősorban a 32 éves Verrasztóban bízhattunk, aki a szám kétszeres világbajnoki ezüstérmese, ráadásul kiváló formában készült az olimpiára, hiszen júniusban a római Hét Domb viadalon 4:09,57-es idővel nyert, így ő lett a világon az első, aki harminc év felett 4:10-en belül úszta le az egyik leggyilkosabb versenyszámot.

Verrasztónak az olimpiákkal eddig meggyűlt a baja, 2012-ben és 2016-ban sem jutott be a döntőbe. Ezúttal magabiztosan úszott: háton feljött a harmadik helyre, a mell végén már a második helyen fordult, a gyorson pedig az új-zélandi Lewis Clareburt és az amerikai Chase Kalisz ellen csatázott a futamgyőzelemért. Végül Verrasztó 4:09,80-nal a harmadik helyen csapott a célba, a mellen visszaeső Bernek pedig 4:12,68-cal a hatodik lett.

A negyedik futam után eldőlt, hogy Verrasztó a negyedik helyen jutott be a döntőbe, Bernek ugyanakkor a 13. legjobb idővel kiesett. Sós Csaba szövetségi kapitány azt nyilatkozta, ha Verrasztó bejut a fináléba, akkor minden rendben lesz, és nagyszerűen fog úszni. Az első akadály elhárult, magyar idő szerint vasárnap hajnalban jöhet a döntő.

Női 100 pillangón Sebestyén Dalma, férfi 400 gyorson Zombori Gábor, női 400 vegyesen pedig Mihályvári-Farkas Viktória és Hosszú Katinka úszik hamarosan.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató