2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Szilágyi Áron történelmet írt: Harmadszor lett olimpiai bajnok

Sorozatban harmadik olimpiáján is bejutott a döntőbe a kardvívó Szilágyi Áron, aki magyar idő szerint 14:15-kor vívott a fináléban, miután 15:13-ra legyőzte a grúz Szandro Bazadzét.

Egymás után harmadszor lett aranyérmes, ami ebben a versenyszámban korábban még senkinek sem sikerült.

A 2012-es londoni és a 2016-os riói olimpia egyéni kardvívó olimpiai bajnoka, Szilágyi Áronaz első fordulóban erőnyerő volt, majd a legjobb 16 közé kerülésért a venezuelai José Quinterót, a nyolcaddöntőben pedig az iráni Modzstaba Abedinit győzte le 15:7-re, míg a negyeddöntőben revansot vett a Szatmári Andrást búcsúztató, ugyancsak iráni Ali Pakdamanon, akit 15:6-ra vert meg. Az eddigi legszorosabb asszóját az elődöntőben a grúz Szandro Bazadzéval vívta, aki ellen 15:13 nyert úgy, hogy 13:12-re még riválisa vezetett.

A másik ágon a dél-koreai Kim Dzsung Hvan és az olasz Luigi Samele csapott össze, s kettőjük mérkőzése hihetetlen fordítást hozott: az ázsiai versenyző már 12–6-ra vezetett, ám ezt követően nem tudott újabb tust adni, míg az olasz kilencszer is eredményes volt, így ő lesz Szilágyi Áron ellenfele a fináléban.

A kard egyéni azon kevés versenyszám közé tartozik, amely eddig minden nyári olimpia programján szerepelt. Toronymagasan a magyar vívók teljesítettek benne a legjobban, hiszen az eddigi 28 aranyéremből 14-et szereztek meg. Nem sok versenyzőnek adatott meg a címvédés, a mieink közül eddig Fuchs Jenőnek (1908, 1912), Kárpáti Rudolfnak (1956, 1960) és Szilágyinak sikerült, rajtuk kívül ugyanez a szovjet Viktor Krovopuszkovnak (1976, 1980) és a francia Jean-Francois Lamournak (1984, 1988) jött még össze. Közülük utóbbinak volt esélye harmadszor is győzni, ám 1992-ben, az elődöntőben az olasz Marco Marin jobbnak bizonyult nála, s meg kellett elégednie a bronzéremmel. Szilágyi már biztosan túlszárnyalta, hiszen legrosszabb esetben is ezüstérmes.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató