2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Hosszú Katinka visszalépett a 200 pillangótól az olimpián

Magyar idő szerint kedd hajnalban Hosszú Katinka a hetedik legjobb idővel bejutott a 200 vegyes döntőjébe, fél egykor a 200 pillangó előfutamában kellene úsznia, de ezt nem vállalja. Meglehetősen kevés nevező volt ezen a távon, tizenheten, így most csak tizenhatan lesznek, vagyis nem lesz kieső, mindenki folytathatja a szerdai elődöntőben.


Hosszú még otthon döntött úgy, hogy a feszes program ellenére is bevállalja a 200 pillangót, és Kapás Boglárka mellett így ő lett a második induló, mert egy nemzet két résztvevőt nevezhet. A 200 pillangó elődöntője és a 200 vegyes döntője között kevés idő van, de azt gondolta, az elég lehet neki a regenerációra. A neve még egy órával a rajt előtt szerepelt a rajtlistán, de megerősítette a kapitány, hogy nem lesz ott a rajtnál.

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Rióban sem tudta vállalni ezt a távot a torlódás miatt, akkor is és most is Jakabos Zsuzsától vette el a lehetőséget, akinek szintén megvolt az olimpiai szintideje, csak mivel gyengébb volt az ideje Hosszúénál, hátrább volt a rangsorban. (Jakabos így csak a 4x200-as gyorsváltóban úszik.)

Hosszú 200 pillangón a vb-ezüstérmes amerikai Hali Flickinger mellett úszott volna a második előfutamban az ötös pályán, de így az most üresen marad.

A 200 vegyes döntőjét magyar idő szerint szerdán 4.45-től rendezik, a címvédőt az egyes pályán láthatjuk, 1996-ban Czene Attila a medence szélén úszva nyert. Hosszú a 400 vegyesen az ötödik helyen végzett.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató