2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

Milák Kristóf a legjobb idővel döntős 200 pillangón, másodpercekkel a mezőny előtt jár

Magyar idő szerint kedd hajnalban Milák Kristóf a legjobb idővel jutott be a 200 méteres pillangóúszás szerdai döntőjébe. A szám világbajnoka és világcsúcstartója esélyeshez méltón úszott az elődöntőben, megszorítani sem tudták.



 
 
Milákot a második futamba sorolták be, lazán, komótosan vetkőzött le, a többiek már a rajtkőnél álltak, amikor ő még pólóban volt. Az első ötven méter után már az első helyen fordult, erőlködés nélkül, könnyedén úszott, és természetesen első helyen fordult rá a táv második felére is. Az olasz Burdisso próbálta a lépést tartani vele valameddig, de az utolsó ötvenet egy kicsit megnyomta Milák, és testhosszokkal húzott el mindenkitől, ahogy megszokhattuk, csak az óra volt az ellenfele.

1:52,22-vel a csapott a célba

végül 2,5 másodpercet vert a második helyezett brazil de Deusra (1:54,97). Milák teljesítménye azért is kimagasló, mert szinte biztosan nem úszta ki magát, hanem tartalékolt a döntőre.

„A rajtkőre állva örültem, hogy itt vagyok, ezért mosolyogtam a start előtt. Pedig ma nem keltem jól, és az utolsó ötven nem is esett jól. Bár eleinte hasonló időt szerettem volna, mint az előfutamban, de végül azért választottam nagyobb tempót, hogy jobban érezzem azt az iramot, amit döntőben szeretnék úszni”

– nyilatkozta Milák a futama után.

A másik magyar induló, a Rióban bronzérmes Kenderesi Tamás 150-nél még az utolsó, nyolcadik haladt, aztán az utolsó ötvenen a rá jellemző hajrával folyamatosan zárkózott fel, élmény volt nézni, hogy közelít a dél-afrikai Chad Le Clos-hoz. Utolérni végül nem tudta, a második lett (1:55,17) futamában, összesítésben pedig az ötödik idő volt az övé. Ha szerdára tud még javulni, két magyar lehet a dobogón, mert a másodiktól csak néhány tized választja el.

Hosszú Katinka a 200 vegyes elődöntőjében 2:10,22-vel, saját futamában az ötödik idővel ért célba, összesítésben pedig a hetedik lett, vagyis most is az egyes pályát kapta a döntőben, mint 400 vegyesen, amelyiken ötödik lett Tokióban. A legjobb időt az amerikai Douglass érte el, egy teljes másodperccel jobb, mint a magyar, de mindez jelzi a mezőny sűrűségét is. Ha a címvédő Hosszú képes javulni egy másodpercet szerdára, akkor harcban lehet az érmekért is. Czene Attila 200 vegyesen 1996-ban az egyes pályáról nyert.

Döntőben ezúttal nem izgulhattunk magyarért, íme a keddi győztesek névsora:

200 gyors: Tom Dean (brit)
100 pillangó: Kaylee McKeown (ausztrál)
100 hát: Jevgenyij Rilov (orosz)
100 mell: Lydia Jacoby (amerikai)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató