2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Hatalmas bravúr: női pólóban megvertük az amerikai álomcsapatot

A magyar válogatott második csoportmeccsén elképesztő bravúrt végrehajtva 10-9-re legyőzte a kétszeres címvédő amerikai csapatot a tokiói olimpia női vízilabdatornájának szerdai játéknapján.

A 2008-as olimpia óta vesztett először a verhetetlennek hitt amerikai női pólóválogatott.

Magyarország az oroszok elleni döntetlennel, az USA Japán és Kína elleni győzelemmel kezdett. Az amerikai válogatott kimagaslik a mezőnyből, 2012 óta két olimpiát és három vébét nyertek, kis túlzással már előre oda lehetne adni nekik az aranyérmet. A két csapat olimpián eddig négyszer találkozott, mind a négyszer az USA nyert.

A mérkőzés első gólját az új-zélandi születésű magyar Parkes dobta, az amerikaiak fordítottak, a negyed végül 2-2-vel ért véget., jól tartottuk magunkat.

A második negyed elején már két góllal vezettünk, miután Keszthelyi és Vályi is betalált. Az amerikaiaknak jó néhány támadás kellett az egyenlítéshez, a védelem vagy a kapus Magyari Alda a helyén volt, sőt, alig egy perccel a negyed előtt Illés újra vezetést szerzett a magyaroknak, majd Fischer 3 másodperccel a vége előtt lehetetlen szögből egyenlített.

Ragyogóan tartotta magát a magyar válogatott, bár az figyelmeztető jel volt, hogy az USA két negyed után Kína ellen is döntetlenre állt, majd 5-1-re nyerte a második félidőt. A 2016-os olimpia elődöntőjében a félidőben már 8-5 volt az amerikaiaknak.

Most valami egészen más történt.

A fordulás után előbb tovább tartott az eddig megszokott játék: az amerikaiak villámgyorsan felértek a kapunk elé, mi kicsit körülményebben szőttük a támadásainkat. Az USA emberelőnyös helyzetekkel 8-6-ra is elhúzott, de még lőtávon belül volt. Az utolsó negyedben Parkes 8-7-re szépített, majd Vályi egyenlített. Az amerikai Seidemann két és fél perccel a vége előtt ismét megszerezte a vezetést az olimpiai bajnoknak, majd az ellentámadásból Keszthelyi egyenlített. Parkes harmadik góljával a vezetést is megszereztük.

USA – Magyarország (2-2, 3-3, 3-1, 1-4)

Magyar góldobók: Parkes 2, Gyöngyössy 1, Keszthelyi 2, Vályi 2, Illés 1, Szilágyi 1 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató