2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Seregszemlével, kiállításokkal és tudományos előadásokkal is emlékeznek a magyar ősökre Bugacon

A hatodik alkalommal megrendezett esemény a magyar ősöknek és a magyar történelem nagy alakjainak állít emléket

A Kárpát-medencei magyar hagyományőrzők legnagyobb lovas és gyalogos felvonulásával, régészeti és antropológiai kiállításokkal, tudományos előadásokkal és koncertekkel is várják az érdeklődőket augusztus 13. és 15. között Bugacon az Ősök napján – közölték a szervezők az MTI-vel.

A hatodik alkalommal megrendezett hagyományőrző rendezvény a magyar ősöknek és a magyar történelem nagy alakjainak állít emléket. Az Ősök napja mára olyan összekötő kapoccsá vált, amely az egész Kárpát-medencei magyarságot egyesíteni tudja – írják.

A programsorozaton ezúttal is megtartják – több száz lovas és gyalogos hadi hagyományőrző részvételével – a seregszemlét és láthatók lesznek a világ legjobb lovasíjászainak bemutatói. Felelevenítik a hagyományos nomád erőpróbákat is, de lesznek lovas versenyek és vetélkedők, valamint íjászmegmérettetés is.

A világ legnagyobb természetes anyagokból készült jurtájában kapnak helyet a magyar a hun és avar örökséget bemutató régészeti és antropológiai kiállítások, a színpadon pedig népzenei és magyar táltos-zenei programok váltják majd egymást.


Emellett kézműves vásár, agár, solymász és ősi mesterség bemutatók, gyermekprogramok, illetve tudományos ismeretterjesztő előadások színesítik majd a kínálatot. A kétévente megrendezett ünnep részletes programja ide kattintva olvasható.


 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató