2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Hazaengedték a szurkolót, akit letartóztattak Münchenben a német-magyar meccs után

Videóüzenetben jelentette be Szijjártó Péter, hogy hazatért az a magyar szurkoló, aki előzetes letartóztatásba került a német-magyar európa-bajnoki meccs után.

„(...) nekünk az elmúlt öt hétben is volt még munkánk bőven a következményekkel. Több magyar állampolgár is a német rendvédelmi szervek idézőjeles vendégszeretetét élvezhette a mérkőzés után, egy magyar állampolgár előzetes letartóztatásba is került. Jó hír, hogy a mai napon ő is szabadlábra került, elhagyhatta Németországot, és hazajöhet, hogy ügyének további folytatását már itthonról követhesse figyelemmel. Örülünk neki, hogy a hármas sípszó után körülbelül öt héttel minden magyar állampolgárnak ez a mérkőzés véget ért” - mondta a külügyminiszter.

A müncheni ügyészség öt magyar szurkoló ellen emelt vádat alkotmányellenes szervezetek szimbólumainak használata miatt. Négy embert náci karlendítés miatt kapcsoltak le, egyikükön pedig egy úgynevezett szárnyas odal-rúna tetoválás volt látható, ami a náci katonai szervezet, az SS egyik egységének szimbóluma volt. (Ezt nyomták le az emberek torkán a német hatóságok,- a szerk.)

Leghosszabb ideig azt a férfit tartották fogva, aki az ügyészség szerint palackkal dobott meg egy rendőrt az Allianz Arénában.

 

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató