2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Letartóztattak egy pedofil jobbikost Gyulán

Letartóztatásba került a pornográf felvétel készítésével gyanúsított férfi, írta tegnap este 22 óra után a rendőrség honlapja.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi és Célkörözési Főosztálya – szakértők bevonásával – folytat nyomozást egy gyulai férfival szemben pornográf felvétel készítése bűntett és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A gyanúsított letartóztatásban van. 

Az ügyben a nyomozás érdekeire tekintettel a rendőrség bővebb tájékoztatást nem ad.- zárul a késő este közzétett hír. 

 

Szerkesztőségünk hajnal háromkor értesült arról, hogy Gyulán már mindenki erről beszél, hiába a hírzárlat. Gyulai informátorunk meg is nevezte a letartóztatott férfit, aki nem más mint a jobbikos Horváth László. 

 

A JOBBIK GYULAI JELÖLTJEI  Fotó: Jobbik gyulai alapszervezete (Horváth jobbról a harmadik)

 

 

A Gyulai Hírlap összefoglalójából kiderül:

A fürdőváros mind a tíz választókerületében indít képviselőjelöltet a Jobbik Magyarországért Mozgalom.

A 6-os számú választókerületben Horváth Lászlót indítja a párt. A jelölt a gyulai sportélet ikonikus alakja, kiváló szervező és segítőkész ember – olvasható a közleményben.

 

Horváth a Jobbik színeiben az utolsó helyezést érte el az Önkormányzati Választásokon 2019 októberében.

 

Ami plusz érdekesség, hogy átszalad az ember ennek a Horváth-nak a Facebook-oldalán és ilyeneket talál:

 

 

 

 

Vagy ilyet:

 

 

De posztolt ilyet is:

 

 

Bár, mint az olvasható is a rendőrség közleményében, az ügyben a tegnapi letartóztatás után teljes a hírzárlat, azonban Gyulán mindenki erről beszél. Várjuk a Jobbik reagálását, egy azonnali sajtótájékoztató keretében, hiszen mi ezt most kiszivárogtattuk, de azt gondoljuk pár nap elteltével megerősítést is fog nyerni.

 

Tehát, kedves Jobbik! Van-e a soraitokban Horváth László Gyulán? Indult-e a 2019-es választásokon? Ő-e a tegnapi letartóztatott? 

 

 

Frissítés:

 

A beol.hu az alábbiakat közli.

Hírportálunk értesülései szerint a szóban forgó férfi 2019-ben a Jobbik színeiben indult a gyulai önkormányzati választáson az egyik egyéni választókerületben.

Csengeri Lajos, a Jobbik gyulai alapszervezetének elnöke elmondta, a férfi 2019-ben volt résztvevője a munkájuknak az önkormányzati választásokon.

– Azóta azonban kilépett a pártból, már korábban kilépési nyilatkozatot juttatott el hozzám, illetve az igazolványát is leadta – fogalmazott Csengeri Lajos. A Jobbik helyi elnöke 30-40 éve ismeri a férfit, és ahogy a közvéleményt, őt is megdöbbentette a rendőrségi hír. Hozzátette, amikor valaki belép az alapszervezetbe, akkor ki kell töltenie egy formanyomtatványt, amiben arról is nyilatkozni kell, hogy büntetett előéletű-e, illetve folyik-e ellene eljárás. Mindkét kérdésre nemleges volt a válasz, és utána is néztek, valóban nem volt ellene eljárás a belépéskor. Az alapszervezeti elnök hangsúlyozta, a jogerős bírósági ítéletig mindenkit megillet az ártatlanság vélelme.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató