2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

A jobbikos pedofil hulladék egy 10 éves gyereket molesztált, a rendőrökre is rátámadt

Egy tizenéves tanítványával történtek miatt került a nyomozók látókörébe az az egykori jobbikos képviselőjelölt, akinek - sajtóhírek szerint - esetleges érintettségét vizsgálják a leghíresebb hazai megoldatlan gyerekgyilkosság ügyben - értesült a Blikk.

Az ügyet soha sem sikerült felgöngyölíteni, idén márciusban azonban újranyitották a nyomozók az aktákat. Úgy tudjuk, a rendőrök nemrég még egy gyulai hajléktalan férfit gyanúsítottak, az ő fényképét mutogatták a helyieknek, ugyanis az illető sokszor feltűnt az iskola közelében, ahova Niki is járt. Mindeközben - ettől a nyomozástól függetlenül - pár hete 8-10 civil ruhás rendőr jelent meg az egykori jobbikos H. László házánál, ahonnan egy laptoppal távoztak.

Információink szerint egy 10 év körüli tanítványa vádolta meg közeledéssel a karateedzőként dolgozó férfit, a szülők értesítették a rendőrséget. Szemtanúk szerint László rátámadt a rendőrökre.

Döbbenetes módon nem ez lehetett az első ügye: a férfi egyik régi ismerőse lapunknak felidézte: a fia már a kilencvenes években, a Szathmáry-gyilkosság előtt azzal érkezett haza az első karateedzéséről, hogy nem szeretne többet “Laci bácsihoz” járni, ugyanis fogdosta a combját. A szülők nem tettek feljelentést.

Lászlót ismerősei zárkózott, hirtelen haragú emberként írták le, aki olykor azért segítőkésznek bizonyult. Sokat foglalkoztatta a politika, a közéletbe 2019-ben kapcsolódott be, amikor a Jobbik önkormányzati képviselőjelöltje lett. Aktívan kampányolt, ám a sikert ez nem hozta meg neki, a szavazatok kevesebb, mint öt százalékát szerezte meg. Pártja közlése szerint László mindössze másfél évig volt az alapszervezetük tagja, idén tavasszal indoklás nélkül kilépett.

Otthona Gyula egy csendes kis utcájában található. A Blikk csengetésére csak a két megtermett németjuhász kutyája válaszolt, felesége állítólag ideiglenesen elköltözött a városból. Lászlónak két felnőtt lánya van, akik Budapesten élnek, hozzájuk mehetett édesanyjuk. A család barátai nem győzték hangsúlyozni, hogy szerintük biztosan nem tudott a mindig kedves asszony László sötét oldaláról.

A rendőrség közleménye szerint H. László ellen többek között gyermekpornográf felvételek birtoklása  és készítése miatt indult eljárás. Bizonyos felvételeket jelszóval védett le, kettő videó esetében viszont elmulasztotta ezt az “óvintézkedést”.

Az őrizetbe vételt természetesen nem úszta meg, ekkor vettek tőle DNS-mintát, amit összevetettek a Szathmáry Nikolett-gyilkosságnál találtakkal. Ez nem meglepő, a rendőrségi protokoll része. Több portál és a helyiek is tudni vélik azt is, hogy a férfi pár napja öngyilkosságot kísérelt meg, ezt azonban mindeddig senki nem erősítette meg.

A Blikk a rendőrségtől arról érdeklődött: vizsgálják-e a férfi érintettségét a Szathmáry Niki sérelmére elkövetett gyilkosság ügyében. A nyomozás érdekeire hivatkozva azonban erről nem kívántak nyilatkozni.

Évekig keresték hiába
Szathmáry Nikolett 1998. január 14-én indult el a táncórájáról szokásos útjára haza, ami mindössze negyed óra sétát jelentett. Az út nagyobb részét megtette, hiszen az egyik ABC előtt még összefutott az orvosával, ám utána senki nem látta. A rendőrök és helyiek óriási erővel kezdték meg a keresését, ám végül 2001-ben véletlenül bukkantak rá a maradványaira.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató