2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Márki-Zay szerint Karácsony Gergely pártja nem akar igazán elszámoltatást

A hódmezővásárhelyi polgármester egy nappal azután mondta ezt, hogy belengette: akár a Párbeszéd frakciójába is beülne, ha bejutna a Parlamentbe.

Márki-Zay Péter az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt, ahol arról beszélt: azért ülne be 2022-ben az Új Világ Néppárt, vagy a Párbeszéd frakciójába, mert ezzel „megőrizné függetlenségét”. Hangsúlyozta: azért választotta a „legkisebb jobboldali” és a legkisebb baloldali pártot, mert minden ellenzéki pártnak van egy „saját elutasítottsága is”, ami meglátása szerint rontja a civil jelöltek esélyeit a Fidesz ellen. 

Hódmezővásárhelyi polgármestere ezután kitért arra, hogy a Párbeszéddel is vannak nézeteltérései. Márki-Zay azt kifogásolta, hogy a párt az MSZP-s Tóth Csabát támogatja Zuglóban. 

Azt gondolom, hogy ez egy tiszta jele annak, hogy valaki nem akar igazán elszámoltatást”

– fogalmazott a polgármester. Hozzátette: „szeretetben, békességben” fognak együtt dolgozni Karácsony Gergellyel annak ellenére, hogy „nagyon sok mindenben különböző véleményeket vallunk”.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató