2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Szabó Tímea: "az Orbán-kormány már az ország biztonságát veszélyezteti”

„A kormány a Karácsony Gergely támadására költött százmilliók helyett tegye a dolgát” – fogalmazott a Párbeszéd politikusa.

Szabó Tímea Facebook-oldalán írt arról, hogy a kormány „nevetséges módon a fővárosi és a kerületi vezetésre mutogat” például az Örs vezér terén uralkodó állapotok miatt. Mint ismert: Wieszt Ferenc ezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztályának (BRFK KVFO) ezredese hétfőn jelentette be, hogy emelt rendőri jelenlétet vezettek be az Örs vezér terén. A nap 24 órájában folyamatosan összesen nyolc rendőr teljesít szolgálatot a metró- és HÉV-megállókban, az aluljárókban és a környező parkokban.

Szabó Tímea szerint arról van szó, hogy „fél a Fidesz Karácsony Gergelytől”, aki „kész és képes elzavarni ezt a kormányt az ellenzéki együttműködés vezetőjeként.”

Sok száz millió forintot költenek el Karácsony hazug lejáratására, ennek újabb eleme, hogy a közbiztonságért is őt akarják felelőssé tenni”

– vélekedett Szabó Tímea. 

Szerinte a fővárosi közbiztonság helyzetét azzal lehet magyarázni, hogy a kormány „11 év alatt nem volt képes egy kiszámítható életpályamodellt garantálni” a rendőrök számára, így 

az Orbán-kormány már az ország biztonságát veszélyezteti”

– fogalmazott a képviselő.

Forrás: Mandiner

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató