2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

Kerítést állított Görögország a török határon az afgán menekültek visszatartására

Egy negyven kilométeres szakaszt érint a zárás, speciális megfigyelőrendszerrel is készülnek a görögök.

"Nem várhatjuk passzívan az esetleges érkezőket. Határaink sérthetetlenek maradnak”

– mondta pénteken Mihalisz Kriszokoidisz görög védelmi miniszter az ország Evrosz régiójában tett látogatásakor a BBC tudósítása szerint. Kriszokoidisz kijelentésével Törökország korábbi felszólítására reagált, ugyanis keleti szomszédjuk azt kérte az európai országoktól, hogy vállaljanak felelősséget az Afganisztánból érkező menekültekért.

Recep Tayyip Erdogan török elnök telefonon egyeztetett Kiriakosz Micotakisz görög miniszterelnökkel, ahol elmondta, hogy a régióban minden országnak komoly kihívást jelentenek az afgán menekültek. Erdogan szerint a következő migrációs hullám elkerülhetetlen, ha nem hozzák meg az ilyenkor szükséges intézkedéseket Afganisztánban és Iránban.

Görögország és Törökország a 2015-ös menekültválság óta folyamatosan a frontvonalban van: rajtuk keresztül már több millióan érkeztek Európába. Görögországban azonban 2015 óta 60 ezer ember maradt. Tavaly Athén ideiglenesen blokkolta a menedékjog iránti kérelmeiket, amikor Erdogan azzal fenyegetőzött, hogy megnyitja az utat a náluk tartózkodó menekültek előtt Európába. Több ezren akko megpróbáltak behatolni Görögországba, a görög rendőrség azonban könnygázt és gumibotot bevetve verte vissza őket.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató