2024. április 20. - Tivadar
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

A britek véletlenül kimentettek egy iszlamistát Afganisztánból

Csak Angliában jöttek rá, hogy kicsoda.

A kabuli repülőtéren uralkodó hatalmas káosz és a kimenekítési program zűrzavarában egy terroizmussal vádolt személy is a Királyi Légierő gépével repült a légihíddal Nagy Britanniába. A személy, akit a kormány nem azonosított, szerepel a „nemzeti repüléstilalmi listán”, amelynek célja, hogy megakadályozza az Egyesült Királyságba való bejutást olyan személyek számára, akik fenyegetést jelentenek az országra. Az említett személyt a brit evakuálási program keretében szállították Birminghambe. 

A Sky News szerint a tisztviselőket „egyik napról a másikra” riasztották, miután az említett egyén katonai repülőgéppel elérte az Egyesült Királyság területét. A kormány nem közölte, hogy az illetőt őrizetbe vették-e. Egyes értesülések további négy hasonló iszlamista beutazási kísérletéről is szólnak.

Ha azonban kiderülne, hogy valódi fenyegetést jelentenének, a tisztviselők akkor sem tudnák őket visszatoloncolni Afganisztánba, mert minden járatot felfüggesztettek.  

A hírt állítólag a miniszterek és tisztviselők hétfői tájékoztatóján adták közre a brit képviselők számára. A képviselőknek azt mondták, hogy további négy embert észleltek, akik szerepelnek a repülési tilalmi listán, de esetükben már Afganisztánban sikerült megakadályozni a beutazást. A kormány szóvivője azt mondta a Sky News-nak, hogy „vannak olyan emberek Afganisztánban, akik komoly veszélyt jelentenek a nemzetbiztonságra és a közbiztonságra. Ha valakit úgy ítélünk meg, hogy kockázatot jelent hazánk számára, akkor intézkedni fogunk” 

Forrás: Mandiner

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató