2024. április 16. - Csongor
EUR : 393.05
USD : 368.85
Időjárás ikon15°

A kanadai elnök szankciókkal sújtaná a tálibokat

Justin Trudeau kanadai kormányfő hétfőn szankciókat szorgalmazott az Afganisztánban hatalomra került radikális iszlamista tálibok ellen.

„További büntetőintézkedések elrendelését fontolgatjuk” – jelentette ki Trudeau a világ vezető ipari hatalmait összefogó G7 csoport vezetőinek keddi megbeszélése előtt.    

Emlékeztetett arra, hogy a tálibokat Kanadában már terrorszervezetként tartják nyilván.    

Az észak-amerikai ország csütörtökön kezdte meg kimenekíteni az ázsiai országban tartózkodó állampolgárait a kabuli repülőtéren keresztül. Kanadai tisztségviselők hétfőn arra figyelmeztettek, hogy a légikikötő térségében továbbra is kaotikus állapotok uralkodnak.    

Az ottawai vezetés nemrég bejelentette, hogy egy bevándorlási program keretében befogad húszezer afgánt.    

Trudeau mindemellett nem felelt arra az újságírói kérdésre, hogy támogatja-e az amerikai mentési művelet meghosszabbítását az augusztus 31-i céldátumon túl. Heiko Maas német külügyminiszter és francia hivatali partnere, Jean-Yves Le Drian időközben már közölték, hogy támogatnák a hosszabbítást. Boris Johnson brit miniszterelnök pedig bejelentette, hogy meg fogja vitatni ezt a kérdést Joe Biden amerikai elnökkel a G7 keddi csúcstalálkozóján.    

A tálibok – akiket húsz évvel ezelőtt fosztott meg hatalmuktól az amerikaiak vezette nemzetközi katonai koalíció – augusztus 15-én, néhány óra leforgása alatt, harc nélkül elfoglalták Kabult, majd bejelentették, hogy véget ért a húsz éve tartó afganisztáni háború. Asraf Gáni afgán elnök előzőleg elmenekült az országból.

Forrás: MTI

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató