2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Itt az újabb momentumos botrány: Hajnal Miklós közgazdászként szerepel, de nincs diplomája

Hajnal Miklós és a pártja sem volt hajlandó magyarázatot adni arra, hogy a politikus miért úgy lép fel, mintha lenne diplomája.

Közgazdásznak adta ki magát eddig, de az előválasztási önéletrajzából kiderül, csak egy nemzetközi érettségivel rendelkezik Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja

– írta meg az Origó. Az előválasztáson a 12. kerületben, a Hegyvidéken induló politikusnak az önéletrajzából derül ki, hogy nincs diplomája.

Hajnal az Oxfordi Egyetemen három éven keresztül filozófiát, közgazdaságtant és politikatudományt hallgatott, de felfüggesztette a tanulmányait, idén pedig megkezdte a tanulmányait az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán.

Ennek ellenére korábban több televíziós műsorban is közgazdásznak mondta magát, illetve a Wikipédia oldalán is ez a végzettség szerepel. Szó szerint azt írják, hogy „felsőfokú tanulmányait 2014-től az Oxfordi Egyetem filozófia, politika és közgazdaságtan szakán folytatta”.

Az Origó szerint Hajnal Miklós korábban előszeretettel vitázott a kamerák előtt gazdasági természetű kérdésekről is, szakértőnek tartva magát. Egyik szereplése 2017. január 24-én az akkoriban baloldali Hír Televízió Alinda című műsorában volt, amikor Kemény Dénessel, a vízilabda-válogatott egykori háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitányával vitázott a budapesti olimpiai pályázatról, amely ellen már javában gyűjtötte az aláírásokat a Momentum.

A beszélgetés egy pontján Hajnal azt mondta:

„nyilván, én magam is közgazdász vagyok".

 Idén február másodikán az atv stúdiójában a Nap hírében (a belinkelt videóban 0:26-nál) a járványhelyzetről beszélgetve a műsorvezető ezekkel a szavakkal fordult Hajnalhoz: „de van nekünk egy közgazdászunk is". Ekkor sem érezte szükségét a pontosításnak. Sőt, augusztusban, szintén az atv-ben egy valóban közgazdász diplomával és sok éves tapasztalattal rendelkező embert, az Állami Számvevőszék elnökét, Domokos Lászlót bírálta, mondván, hogy senki nem tartja közgazdasági szaktekintélynek. 

A momentumos politikus diploma nélkül is élvezi a főváros baloldali vezetésének bizalmát, hiszen a BKK Zrt. felügyelőbizottsági elnöki posztját tölti be, havi bruttó 502 500 forintos javadalmazásért.

A Mandiner próbálta elérni Hajnal Miklóst, illetve a Momentum sajtóosztályát, hogy kommentálják az ügyet, de nem kaptak választ.

Forrás: Origó, Mandiner

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató