2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Kiakadtak az angolok: a FIFA-hoz fordulnak a magyar szurkolók "rasszista viselkedése" miatt

Magyarország 4-0-s vereséget szenvedett csütörtökön hazai pályán az Anglia elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésen. A találkozó előtt az angol válogatott az eddigi meccseihez hasonlóan féltérdre ereszkedett, amire hangos füttyszó volt a reakció a magyar szurkolóktól a telt házas mérkőzésen.

Fotó: Réti Zsolt

A brit sajtó egy része rasszistának nevezte a magyar szurkolókat, az angol labdarúgó-szövetség pedig a FIFA-hoz fordul a szurkolók viselkedése miatt. 

Az angol futballszövetség közleménye:

A brit lapok azt is írják, hogy az angol válogatott két játékosát, az első gólt szerző Raheem Sterlinget és Jude Bellinghamet rasszista támadások érték a meccs alatt, illetve más kihágásokat is említenek.

A BBC azt írja, hogy Sterlinget megdobálták a nézők (ez jól látszott a közvetítésben is), amikor a gólját ünnepelte, majd a harmadik gól után a lelátóról petárdát dobtak a pályára. Állítólag a meccs utáni interjúja közben jéggel dobták meg Gareth Southgate angol szövetségi kapitányt is, aki elmondta:

saját maga nem tapasztalt rasszista megnyilvánulásokat a mérkőzés alatt.

Fotó: Réti Zsolt


Azt viszont elmondta, hogy máshonnan értesült ilyen esetekről, és megteszik a szükséges lépéseket, ugyanis az ilyen viselkedést elfogadhatatlannak tartja. Az angol csapatkapitány, Harry Kane is azt nyilatkozta, hogy beszélt csapattársaival, és panaszt fognak tenni a Puskás Stadionban tapasztaltak miatt, és elfogadhatatlannak tartja az esetet. Az ellenséges hangulat miatt panaszkodott az 50. válogatottságát ünneplő John Stones, az idén nyáron horribilis összegért a Manchester Citybe igazoló Jack Grealish pedig a Twitteren írt arról, hogy briliáns győzelmet arattak egy elfogadhatatlan hangulatú mérkőzésen.

A BBC tudósítója is arról számolt be, hogy rasszista rigmusokat hallott a kapu mögötti résznél, ahol a magyar ultrák álltak, és egy alkalommal konkrétan hallotta, ahogy Bellingham kap egy rasszista bekiabálást. A riporter később arról ír, hogy nem érti, hogy ha a magyar játékosok hallották a szurkolók viselkedését, akkor miért sétáltak még percekig a pályán a közönséget ünnepelve. A Sky egyébként azt írja: majomhuhogást lehetett hallani a lelátóról, leginkább akkor, amikor Raheem Sterlinghez ért a labda. A Sky tudósítója szerint a második gól előtti passzánál is ezt lehetett hallani. Szintén ő írja azt is, hogy legalább négy embert látott, ahogy a bemelegítő Bellinghamet rasszista bekiabálásokkal zavarták, amikor az ultrákhoz közel volt.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató