2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Karácsony kimetrózott a Blahára és bejelentette: most lett elegem a Fideszből

A főpolgármester kimetrózott a Blahára, „mert a napokban a Fidesz lakájmédiája azt hazudta harsogva, hogy az itt dolgozó munkások csak lazsálnak, emiatt tegnap pár eltévelyedett ember inzultálta is a dolgozókat.”

Facebook-oldalán jelentkezett be a Blaháról Karácsony Gergely.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a Blahán dolgozó munkások „nem a Főváros, hanem a közbeszerzésen nyertes cég alkalmazottai, de én pontosan tudom, hogy megfeszített munkával, a vállalt határidő előtt járva haladnak a felújítással. És tudom azt is, hogy a történelemben minden aljas és szörnyű gyűlöletcselekedet aljas és hazug gyűlöletszavakkal kezdődött. Ez a propagandisták felelőssége. Az enyém pedig az, hogy megvédjem ettől azokat az embereket, akik a városért dolgoznak.”

Kijelentette: „engem lehet támadni, ez a sorsa egy ellenzéki politikusnak a gyűlöletből politikát faragó Orbán-kormány uralkodása alatt, de nem fogom tűrni, hogy ezt azokkal is tegyék, akik a dolgukat végzik egy élhetőbb, zöldebb Budapestért” – erről beszélt a csütörtök reggeli napindítóban a főpolgármester.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató