2024. április 19. - Emma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

Így buktatta le magát a zavart viselkedésű Csekk Katka

Cseh Katalin kissé idegesen jelent meg ma az ATV stúdiójában, talán ennek köszönhető, hogy elkottyintotta magát élő adásban cégeinek támogatásáról.

Az EP-képviselőt ugyanis jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással vádolják. Cégeinek telephelyét a Pesti TV stábja is felkereste, az ott készült riportot ide kattintva nézhetik meg újra. A momentumos képviselő ügyében jelenleg több hatóság is nyomozást rendelt el, így vizsgálódik a Gazdasági Versenyhivatal, a Közbeszerzési Hatóság, a Nemzeti Adó-és Vámhivatal, és az OLAF is.

A Momentumos Cseh Katalinról júliusban szivárgott ki a sajtóban, hogy az európai parlamenti képviselő családjához köthető cégek az évek alatt összesen csaknem ötmilliárd forintnyi uniós támogatással trükköztek és egy olyan 3D-s nyomtatási technológia kifejlesztéséhez is kaphattak több millió forint támogatást, amely már rég a céghálózat birtokában volt. Cseh Katalin az ATV műsorvezetőjének kérdésére láthatóan teljesen zavarba jött, pedig az csak a személyéhez köthető Pannónia Nyomda Kft. és az ahhoz kapcsolódó vállalkozások összesen négy és fél milliárd forintnyi uniós támogatására irányult. A momentumos politikus érzékelhetően megriadt, majd zavart magyarázkodásba kezdett. Nos, a hadarás és tikkelés közben Cseh Katalin elismerte, a céghálózat bizonyos cégei egymás mellé települtek és együtt is költöztették őket.

Az ATV felvétele alapján Cseh Katkát megviselte, hogy kiderült az igazság, a döbbenetet nem tudja álcázni, hiába próbálta terelni a témát üres beszéddel. A bennfentes.hu momentumos forrásai elárulták, nem véletlen, hogy Cseh végül Fekete-Győr András mögé állt be, szerintük most Katkának sokkal nagyobb szüksége van Fegyőrre, mint fordítva.
 

Korábban, amikor az Andrist megégette a Gulyás Marci a Partizánban, és ahogyan a tárgyalóasztal szélére szorítottak minket Gyurcsányék, szóval amikor a Momentum látványosan legyengült, Katka és Anna szervezkedni kezdtek az Andris ellen. De ahogy a Katka ügyei kiderültek, utána az Andris a Facebookon bejelentette, hogy Katka őt támogatja

– osztották meg az információt a Bennfentessel.

Bár Cseh Katalin ügyében a magyar adóhatóság mellett már az uniós ellenőrző szerv, az OLAF is nyomoz, a momentumos képviselő mindent tagad. Szerinte szó sincs arról, hogy kizárnák a pártcsaládból, a vizsgálatot pedig normálisnak tartja az OLAF részéről. Hangsúlyozta, az egész botrány az ő lejáratásáról szól, amiért az Orbán-rezsim korrupt gazdasági ügyeit az elmúlt években megszellőztette. Arról is beszélt, hogy ” A család az család”. A Pegasus-botrányról úgy fogalmazott: Orbán Viktort meg kell hallgatni, mert kémkedik a saját állampolgárai ellen, legalábbis a gyanú szerint. És már csak ezért is le kell váltani a magyar miniszterelnököt.

Forrás: Bennfentes.net, Pestisracok.hu

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató