2024. március 29. - Auguszta
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Kamu Gerit jobban érdekli az új James Bond film, mint az Elk*rtuk

„Képzeljétek el azzal vádolt meg a Fidesz, hogy én írom a budapesti moziműsorok programját” – mondta a főpolgármester szokásos reggeli videójában.

Karácsony Gergely a reggeli Facebook-bejelentkezésében az Elkú*rtuk című filmről is ejtett néhány szót:

„Képzeljétek el azzal vádolt meg a Fidesz, hogy én írom a budapesti moziműsorok programját. Mindenről én tehetek, arról is, hogy az Elk*rtuk című film nem jut el a nézőkhöz. Cenzúrát emlegetnek, ami azért vicces mert a fél ország ki van plakátolva a »betiltott filmmel«” – mondta a főpolgármester. 

Karácsony szerint a fővárosnak egyetlen egy közönségfilmekre specializálódott mozija van, ahol az új James Bond-filmet fogják vetíteni az Elkú*rtuk premierjének idejében. A videójában azt ígérte, hogy mind a két filmet meg fogja nézni. Hangsúlyozta: a James Bond-film egy kicsit jobban érdekli, a másik pedig „szakmai kötelesség”, azért meg kell néznie, hogy tudja: „éppen mivel hergelik a szavazókat a Fidesz oldaláról”.

Forrás: Mandiner

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató