2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

A Momentum megvétózná a baloldali választási listát, ha Tóth Csaba nyer Zuglóban

Az ellenzéki összefogás egyre több példáját mutatja, hogy képtelenek az együttműködésre. Tóth Csaba és Hadházy Ákos csörtéje olyannyira felkavarta a szivárványkoalíció tagjait, hogy a szembenállás mentén kezdett szakadozni a pártszövetség. Fekete-Győr András, aki egyre kisebb szerepet tölt be a baloldali vezetők között, egészen odáig ment legutóbbi interjújában, hogy megfenyegette partnereit: ha az MSZP-s jelölt nyeri az előválasztást, akkor

a Momentum megvétózza a közös listát.

Fekete-Győr András, a Momentum pártelnöke egy interjúban arról beszélt, hogy ha nem egységes a szivárványkoalíció, akkor kész kerékkötője lenni a baloldali megállapodásnak. A politikus továbbá elmondta, hogy pártja mára már megérett Gyurcsány Ferencre, Jakab Péter nézeteit viszont kirekesztőnek tartja. Emellett Fekete-Győr az állatorvosi diplomával rendelkező Hadházy Ákost szeretné legfőbb ügyészként látni egy esetleges baloldali választási győzelem után – összegezte az interjút a Magyar Nemzet.

A  célunk, hogy az a törékenynek tűnő parlamenti többség, amire 2022-ben esélyünk lesz, egységes legyen és megingathatatlan, azaz ne legyenek botok a küllők közt.

Ha úgy ítéljük meg, hogy ez a cél sérül, akkor megvétózzuk a közös listát

– nyilatkozta Fekete-Győr András a 24.hu-nak adott interjúban.

A Momentum miniszterelnök-jelöltje akkor tenné ezt, ha Tóth Csaba, Zugló MSZP-s képviselője kikapna Hadházy Ákostól az előválasztáson, majd felkerülne a baloldal országos listájára. Ezután Fekete-Győr úgy vélte, hogy

Dobrev Klára és Jakab Péter súlyos döntést hozott azzal, hogy Hadházy Ákossal szemben egy korrupciógyanús szocialistát támogatnak. 

Továbbá a pártelnök szerint a Momentum az egyetlen párt, amelyik nem nézi jó szemmel, hogy a „szövetséges pártok mutyiznak”. A Momentum miniszterelnök-jelöltje elmondta azt is, ha a szivárványkoalíció nyerne áprilisban, ő az állatorvosi diplomával rendelkező Hadházy Ákost szeretné látni Polt Péter legfőbb ügyész helyén.

Téves az a gondolat, hogy mindenképp szakember legyen egy miniszter. Politikus legyen, aki mögött társadalmi felhatalmazás és szakemberek állnak – véli a balliberális politikus. A Gyurcsány Ferenccel kapcsolatos korábbi kijelentéseivel mára meghasonuló pártelnök szerint naivak voltak a Momentumban, amikor azt gondolták, hogy csak azért, mert jön egy új politikai nemzedék, akkor azok, akik az elmúlt harminc évben hibát hibára halmoztak, köztük Gyurcsány Ferenc is, félre fognak állni. Gyurcsánynak és a DK-nak van egy megkerülhetetlen szavazóbázisa, a DK-s aktivistákkal ma már együtt dolgozunk, pultozunk az utcán, piacokon, tereken, 2019 óta szövetségben – közölte a pártelnök, aki szerint a Momentum mára “megérett” Gyurcsány Ferencre.

A Momentum négy év alatt végigment egy érési folyamaton. A politikai érésünk eredménye az lett, hogy néhány kezdeti időszakban tett nyilatkozatunk – így például a „Gyurcsány eltakarodhatna” – ma már nem aktuális, érvényét vesztette. – tette hozzá. Fekete-Győr András beismerte azt is, hogy Partizánnak adott interjúja a miniszterelnöki kampányának nagy gyomrost adott.

Minden előtte lévő és utána jövő szereplésre rávetült az árnyéka. Nehéz volt belőle felkelni. Én élveztem a majdnem négy és fél órás beszélgetést Gulyás Mártonnal, de a végeredményt már nem. Könnyelműen mentünk bele egy olyan négyórás beszélgetésbe, amelyben hatalmas mozgásteret adtunk a szerkesztőknek egy olyan vágatra, ami nem tükrözte a beszélgetés valódi minőségét. Ez a naivitás, ez a könnyelműség sokba került nekünk.  Jól leírja a helyzetet, hogy Jakab Péter és Dobrev Klára nem vállalta ezt a Partizán-interjút.  – mondta.

A balliberális portálnak Fekete-Győr elárulta azt is, hogy a miniszterelnök-jelöltek közül Jakab Péter áll tőle a legtávolabb.

Én egy végtelenül toleráns ember vagyok, és hiszek a társadalmi megbékélésben. Viszont Jakab nézetei kirekesztőek, és nem szeretnék kirekesztő országban élni, mert ez már a 21. század, amit sok színnel festünk, és mi erre büszkék vagyunk

– zárta gondolatait a Momentum miniszterelnök-jelöltje.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató